„Itt" van rendjén – Hódmezővásárhely

Ambrus Sándor fazekas és Gálné Nagy Ildikó szövő iparművészek munkái

A templomok és szobrok városa, a stesszes nagyvárosok alternativája a hatalmas területen elterülő mezőváros, Hódmezővásárhely. Magyarország délkeleti részének egyik nevezetessége Szegedtől mintegy 20 kilométernyire északkeletre fekszik. A vajdaságiak szemében 2005-ben nőtt meg különösen, hiszen azon a bizonyos december 5-ei napon az ország tekintélyes részével ellentétben itt nem szavaztak a külhoni magyarok ellen. A kettős állampolgárságot ők akkor is megadták a határokon túl rekedt nemzetrészeknek, igaz virtuálisan. Nálunk is a családi ereklyék között lapulnak a díszes honpolgársági bizonylatok, mely a város és egy-egy személy között köttetett, anélkül, hogy azt a világban bárki elismerte volna. Miután megváltozott az anyaország viszonyulása a határon túliak iránt, és lehetővé tették a magyar állampolgárság gyorsított és egyszerűsített elnyerését nekünk, kívülrekedteknek, sokan távolról is Hódmezővásárhelyre utaztak, ott igényelték a magyar állampolgárságot, mert úgy tűnhetett nekik, „itt" van rendjén.

Vásárhely Torontálban

Valamikor nyárfasorok tarkították a falvak utcáit, sőt a települések közötti utak mentét is. Később az erdőkkel együtt az egyhangú útszéli fasorok is megritkultak. Torontálvásárhelyre, azaz Debelyacsára/Debeljača épp azért jó megérkezni, mert itt békebeli hangulat fogad bennünket, sudár nyárfasor köszönt ránk a faluba érkezvén, olyan, amely az otthon melegét sugározhatja annak, aki hazatér, és amelyet biztosan megcsodál az, aki „idevetődik”. Habár a település távol, vagy inkább kívül esik szinte minden jelentősebb útvonalon, a neves vásárok, a magyar nóta kedvelői azért csak nem kerülik el.

Hatalmas temploma a legfőbb bizonyítéka annak, hogy a református vallású lakosság régóta itt él, és olyannyira megerősödött, hogy anyagi ereje is számottevővé vált. Minden bizonnyal meghaladhatta a mait – teszik hozzá keserűen a helybeliek.