Mi maradt Marótból?

A középkorban Marótnak hívták, jó ideje azonban Morović a neve annak a dél-nyugat szerémségi településnek, mely az utóbbi napokban tölgyerdei és a Vojvodinašume, magyarul a Vajdasági Erdőgazdasági Közvállalat révén került a média figyelmébe. Magyar nevét egykori tulajdonosáról, Maróti János macsói (Mačva) bánról kapta, aki az 1300-as évek végén Zsigmond királyt szolgálva nagy birtokokhoz jutott többek között ezen a vidéken is. A vár Valkóhoz tartozott, ahova Csánki Dezső kutatásaiban 33 várat tett, ugyanakkor 13-at Szerém megyébe.

A mai Szerémség területén jóval több várat és kastélyt találunk a középkorból származó írott forrásokban, mint amennyinek napjainkig nyoma maradt. Ha végigutazunk a Tarcalon/Fruška gorán, leereszkedünk a lankáin és a Száváig meg sem állunk, alig találunk felismerhető várat, legfeljebb a zimonyi és szávaszentdemeteri lehet kivétel.

Atya, Atyavár

Alapjában véve régóta csak romjaiban látható, ismeretlen még a neve is. Egykor Atyának, Atyavárnak hívták, ma a horvátországi Šarengraddal azonosítják, mert ennek a Duna jobb partján fekvő településnek a közelében emelkedett a magasba egykor Atya vára, a neves középkori Maróti család tulajdona. A helység Újlaktól/Iloktól 8 km-re nyugatra található, és közigazgatásilag is idetartozik.
Első említése Athya néven 1275-ből származik, mint földesúri birtok szerepelt. Maróti János macsói (ma Mačva) bán építhette a Boszniából a közeli Szt. Lélekre menekült ferencesek védelmére. A Maróti család kihalta után vingárti Geréb Mátyásé és Péteré. Más források szerint a várat Kükei Szár László nyitrai ispán építhette a XIV. század elején, majd a Marótiak 1476 előtt helyreállították.