Székelykeve

A magyar nyelv legdélebbi bástyájának tartják Székelykevét (szerbül Skorenovac). Turisták járnak a csodájára, kutatók látogatják, sokan egyszerűen csak hazajárnak. Mégis egyre üresebb, fogyatkozik, hiszen az elmúlt évtizedekben folyamatosan költöztek el innen az emberek, akár Bácskába, akár az anyaországba települtek át, vagy messzebbre vetette őket az élet, innen hiányoznak. 1910-ben 4541, 1921-ben 4195-en, 1948-ban 4465-en, 1991-ben 3213-an, 2002-ben 2501-n, 2011-ben pedig 2596 főt számláltak meg a Kevevárától/Kovintól alig hat kilométerre levő székely-magyar szigeten. A magyarság megőrizte többségét a településen, 1910-ben 73, tíz évvel ezelőtt pedig 86 százalékát tették ki a lakosságnak. A legutóbbi népszámlás idevágó adatait nem sikerült megtalálni, könnyen megtörténhet, hogy ennek közzététele is várat magára, ugyanis a végleges, mindenre kiterjedő adatokat még mindig nem hozták nyilvánosságra.

„Rokon" templomok

Szent Vendel templom, Sándoregyháza

Igen nagy hasonlatosságot mutatnak a muzslyai, valamint a Bánát déli részében épült ürményházi, sándoregyázi és székelykevei templomok. Idő kell, míg az ember rájön, nem a memóriája csal, hanem valóban elképesztően nagy a „rokonság", a hasonlatosság ezeknek a településeknek a római-katolikus templomai között. Nem véletlenül:

„A temesvári püspökség a XIX. század utolsó éveiben, illetve a XX. század elején több új templomot emeltetett, s ezek közül négy, mégpedig a muzslyai, az ürményházi, a székelykevei és a sándoregyházi ugyanazon terv alapján készült. Ez utóbbi építtetésének teljes költségét Bonnaz Sándor csanádi püspök fedezte. Tiszteletére kapta a falu az addigi Nagygyörgyfalva helyett – amit a Duna szabályozásával megbízott Nagy György után kapott – a Sándoregyháza nevet. Aztán az 1920-as években Ivan Guran bolgár telepesről átkeresztelték Ivánovóra." – áll többek között a helység krónikájában, melynek ismeretében nem is kell tovább csodálkozni a nagyfokú hasonlatosságon. A templom 1889-ben épült és Szent Vendelről nevezték el.

Csángók Bánátban és Bácskában

A csángó szó jelentése máig tisztázatlan, vannak akik annak „kóborló", „vándorló", „csámborgó" jelentését vallják, mások a „csonk" eredetet magyarázzák. Az emberek nagy része a csángót kiegyenlíti a moldvai csángókkal, holott e név alatt egyrészt olyan magyarokat értenek, akik a moldvai és havasalföldi területen élnek, de ez a székelyektől különvált magyar csoportok összefoglaló neve is. Megkülönböztetünk például gyimesi csángókat, hétfalusi csángókat,bukovinai eredetű csángókat... Az elnevezések abban egyeznek meg, hogy olyan néptöredékről van szó, amely az anyaországtól távol, idegen környezetben máig megőrizte sajátos etnikai jellegét, ősi nyelvjárását, anyagi- és szellemi kultúráját. Vannak, akik szerint téves összetéveszteni a bukovinai székelyeket a csángókkal, ismét mások sértőnek találják a csángó kifejezést.
A Bánát déli részébe, illetve a II. világháború idején Bácskába került csángóknak, vagy bukovinai székelyeknek mindenesetre hányatott sors jutott ki. Különösen ez utóbbiakról tudunk keveset.