Mein Haus ist ein Bethaus (Otthonom a templom) – hirdeti a dunacsébi/Čelarevo római-katolikus templom belső falain ékes németséggel. Ez az egyházi intézmény őrzi leginkább az egykori német ajkú többségi lakosság emlékét. Gondnoka épp nyitvatartotta az ajtaját, amikor május 1-jén arra vezetett utunk. A „nagyhangú", semmivel sem kisebb bajuszú, korosodó, sokat nélkülöző ember benyomását keltő férfi szerint ő és öt öregeasszony (szerbül: pet baba i ja) jár még a katolikus templomba. Ahhoz viszonyítva egészen jó állapotban van. Felhívta figyelmünk a bejárati ajtó feletti bekeretezett, fekete keresztre. Elmagyarázta, hogy a helybeli németek elűzése nyomán az új honfolgalók felgyújtották a fatemplomot, s abból a templomból csupán az a fakereszt (kb. 30 cm magas) maradt meg, ami ott látható. Szavahihetőségében nem voltunk meggyőződve, hisz feljegyzések maradtak arról, hogy 1907-ben leégett a templom... Feltörték a templomot nem egy ízben – tudtuk meg, s ebben nyilván nincs okunk kételkedni –, kirabolták építtetőjének sírját is, aki az alagsorban nyugszik. Felvételünkön is kivehető: a szőnyeg mentén egy részen sötétebb, pirosló márványlapok jelzik a sírlejáratot. Kívülről siralmasabb állapotban van az épület, mint belülről. Bármennyire is kevés hívő maradt, időről-időre őket is meglátogatja a szomszédos helységből a pap. A Palánkától alig 11 kilométerre keletre, a Duna partján fekvő Dunacséb azonban másról is nevezetes.
