„Itt" van rendjén – Hódmezővásárhely

Ambrus Sándor fazekas és Gálné Nagy Ildikó szövő iparművészek munkái

A templomok és szobrok városa, a stesszes nagyvárosok alternativája a hatalmas területen elterülő mezőváros, Hódmezővásárhely. Magyarország délkeleti részének egyik nevezetessége Szegedtől mintegy 20 kilométernyire északkeletre fekszik. A vajdaságiak szemében 2005-ben nőtt meg különösen, hiszen azon a bizonyos december 5-ei napon az ország tekintélyes részével ellentétben itt nem szavaztak a külhoni magyarok ellen. A kettős állampolgárságot ők akkor is megadták a határokon túl rekedt nemzetrészeknek, igaz virtuálisan. Nálunk is a családi ereklyék között lapulnak a díszes honpolgársági bizonylatok, mely a város és egy-egy személy között köttetett, anélkül, hogy azt a világban bárki elismerte volna. Miután megváltozott az anyaország viszonyulása a határon túliak iránt, és lehetővé tették a magyar állampolgárság gyorsított és egyszerűsített elnyerését nekünk, kívülrekedteknek, sokan távolról is Hódmezővásárhelyre utaztak, ott igényelték a magyar állampolgárságot, mert úgy tűnhetett nekik, „itt" van rendjén.
A kitartás, az elvekhez való ragaszkodás ha jellemezhet települést, akkor ezt a nem egészen 50 ezer főnyi lelket számláló mezővárost mindenképp jellemzi. Kézimunkázók körében például nagy tiszteletnek örvend a vásárhelyi hímzés, amit más néven szőrhímzésnek is hívnak. Eredeti, egyedi, sajátosságait pedig a helybeliek őrzik, mint a féltve őrzött titkot. Az ősszel rendezték meg a II. Kezek dícsérete elnevezésű kiállíst, melynek kapcsán meglepve olvastam: „Jól ellenpontozza a szegedi hídivásárt, amely évekkel ezelőtt még színvonalas kézműves vásár volt, manapság jó érzésű kézműves csak erős gyomorral veselkedik neki. Képtelenség versenyezni a bóvlitengerrel. Nem hasznosabb így egy településnek, nem fontosabb az arca, mint a négyzetméterre eső sarc haszna?"

Nem kell tehát bizonygatni, hogy a néprajzi kincset odaadóan őrzik a vásárhelyiek. Érdekes, hogy Magyarország különböző vidékein a szőrhímzések a XVIII. században, a XIX. század elején voltak ismertek. Az Alföldön a felvetett ágyak párnáit varrták ki szőrhímzéssel, közöttük legismertebbek a kunságiak és a hódmezővásárhelyiek. A gyapjúval hímzett párnákat nem használták, hanem tiszta ágy tetején díszül tartották. A hímzés alapanyaga kendervászon, amelyet a magyar racka juh gyapjából font és növényi festékkel színezett fonallal varrtak ki.

színek használata, amelyet úgy értek el, hogy a hímzőfonalat ugyanabba a festékoldatba egyszer, vagy többször mártották aszerint, hogy, világosabb, vagy sötétebb árnyalatot akartak elérni. Az árnyalt színek mellett egyszínű kivarrást is alkalmaztak. Öltéstechnikája hamis lapos öltés, a hamis csavart öltés, száröltés, kalászöltés, széle szegéssel, ma pedig horgolással is szegélyezhető...

Nem csak a népihez, hanem a város minden lakójához ragaszkodik. A város például megemlékezik Németh László íróról, a pedagógusról, az általa alapított kollégiumról, a hátrahagyott szellemi értékről. Nevét ma könyvtár és iskola őrzi, pedig még csak nem is a város szülötte, csupán egy rövid ideig élt ott.

A Városháza

Városcímer az impozáns városháza tornyán

Állampolgársági ügyekben fordult meg az utóbbi években sok-sok romániai és szerbiai érdekelt a jókora kiterjedésű településen, és a csodaszép, Ybl Lajos tervezte (a neves Miklós unokaöccse) Városházán. Aki „jókor” érkezik, meggyőződhet, hogy az álmos kisváros képét ébresztő 'vásárhely korántsem unalmas, nem szűkölködik eseményekben, sem látnivalókban. Itt az Alföldi Galéria (ahol a helyi művésztelep alkotóinak munkáit őrzik), a Tornyai János Múzeum (Kiss Lajos emlékszobával, régészeti és néprajzi kiállítás van), vagy a Németh László Könyvtár (emlékszobával), sőt a város képéből erőteljesen kiütköző, hátborzongató Emlékpont is, a szovjet terror emlékhelye. Ráadásul, de nem utolsó sorban, pihenésként ott a városközpontnak számító Kossuth-téri pompás Fekete Sas Szálloda, kávézójával...

A Fekete Sas a Városháza túloldalán

Bárhogy is, nekem a templomok és a szobrok városaként marad emlékezetemben a „Paraszt Párizs"-ként is emlegetett város (Bródy Sándor elnevezése egy bűnügyi történet nyomán, mellyel mélyen megsértette a helybelieket, viszont a kedélyeket Adynak sikerült csillapítania). Bármerre fordulunk, egy-egy templomba, szoborba, díszkútba, vagy épp egy közszemlére tett harangba „ütközünk”.

Sokan helytelenítik, sőt szégyenfoltnak tekintik a közelmúlt sebeit feltépő emlékközpontot a város szívében az egyenruhásokkal, a vörös félcsillaggal, a felettük bámészkodó Leninnel, mellyel nap mint nap szembe kell nézniük

Zenta és Torontálvásárhely/Debelyacsa (a bánáti település magyar lakói Hódmezővásárhelyről származnak) testvérvárosának, Hódmezővásárhelynek kiváló iskolahálózata, kempingje, parkja (látványos székelykapuval), árvédelmi fala, strandfürdője... van. Az már kevésbé ismert, hogy néhány évvel ezelőtt Magyarországról elsőként vált az ún. Cittaslow mozgalom tagjává, azaz sorakozott fel a „lassú, békés városok” szövetségéhez. A mintegy húsz országra kiterjedt mozgalom csatlakozási alapfeltétele, hogy a társuló város lakossága nem haladhatja meg az 50 ezer főt (sajnos már nem), hogy bátorítsa a helyi termékek előállítását, a hagyományőrzést, mérsékelje a közlekedési terhelést, a zajt, növelje a zöld területek arányát, ezzel szemben ellenálljon az erőszakos fejlesztésnek, a környezet kizsákmányolásának. Más szóval az idetartozóknak igyekezniük kell nem belesüppedni és középszerűvé válni a különbözőségeket elmosó, globalizálódó világban. Hódmezővásárhelynek – a jelekből ítélve –, sikerült idejekorán felsorakoznia egy terjedőben levő egészséges szemlélet támogatói közé, mely a helyi értékek, illetve az élhető környezet védelmére ösztönöz, a túlzsúfolt, stresszes városok alternatívájaként.

A Bethlen Gábor Református Gimnáziumot 1723-ban alapították, közelében a városi park bejárata székelykapuval