Romantikus Délvidék

(Törőcsik Nagy Gábor fotója)

Édeskevesen engedhetik meg maguknak, hogy az újabbkori ünnepek sorába vett Bálint-napot utazással tegyék emlékezetessé. Pedig nagyon sok utazási iroda erre szólít fel, Velence, Párizs, Prága, Bécs irányába csalogatnak. Szinte azonos a kínálat a nőnapra, de már a tavaszi szünidő gondolata is foglalkoztatja azokat, akik az idegenforgalomból élnek. Az irodák igyekeznek megragadni bárminemű ünnepet, hosszú hétvégét, nyári, téli, tavaszi, vagy őszi szünetet (sőt már a vallási ünnepeket is) hogy ötletekkel bombázhassanak, és fenséges látnivalókkal, feledhetetetlen élményekkel kecsegtessenek. Kétségkívül nem alaptalanul.

Persze nem kell feltétlen messzire menni, sem utazási irodákhoz fordulni, ha világot akarunk látni. Elég az ötlet, egy kis pénz és idő, nem kevésbé alapos odafigyelés ahhoz, hogy útnak eredjünk. Feltölthet bennünket a közeli, mégis ismeretlen táj, a megismerés, a kikapcsolódás, a szokásos mederből való kilépés, csakúgy az útitárs, vagy épp az együttlét. Kell ennél több? Íme néhány ajánlat részünkről, hogyan lehet egy szép, romantikus napot, esetleg hétvégét eltölteni itt a közelben, a Délvidéken.

Van egy malom, nincsen köve

Topolyai szélmalom

Van egy malom, nincsen köve, mégis lisztet jár, mégis lisztet jár... – tartja a népdal, mely hűen őrzi a gabonaőrlés szép emlékét, viszont maga a művelet, és az őrlés eszközéül szolgáló szél-, vízi-, vagy szárazmalmok eltűntek. A néhány „megmaradt kivétel” közül talán a topolyai szélmalom a legismertebb. Nagyon kevés ez az egy-kétszáz évvel ezelőttihez viszonyítva, amikor őseink helységenként akár több tíz malmot is üzemeltettek. Végérvényesen emlékeinkbe zártuk volna a régi fajta malmokat?

Nagyon úgy tűnik. Épp ezért lepett meg kellemesen, hogy Nagykikindán megmaradt egy szárazmalom, ráadásul meglehetősen jó állapotban van. Sőt, a feljegyzések szerint az Alföldön csupán két szárazmalom található, az egyik ezek közül Nagykikindán.

Kökényből Keken, Kekenből Kikinda

Kevés kökényt látni Nagykikinda határában, neve mégis állítólag erre a növényre vezethető vissza. A kökényből lett a XV. század elejére Kökényd, majd Nagkeken, hogy aztán 1718-ban Gross Kikinda formában jelentkezzen, ami már egészen ismerősen hangzik a fülnek. Mégis, olyannyira keveset tudunk a helységről, és a kikindaiakról, hogy könnyűszerrel elhisszük akár azt a feltételezést is, hogy neve valóban a kökényből ered.

Komolyra fordítva a szót, valóban igazat kell adni a helybeli magyaroknak, amikor arra panaszkodnak, hogy kívülrekednek a történéseken, a többség elkerüli őket, nem figyel rájuk kellőképpen. Pedig meglehetősen szép számban élnek a városban: az 1910-s népszámlálási adatok szerint 5968, a 2002-s adatok szerint pedig 5290-en vallották magukat magyar ajkúnak, ami a város csaknem 42 ezer fős lakosságának 12,6 százalékát teszi ki. Hasonló, picivel jobb az arány községi szinten (12,8), amihez elsősorban a szajáni magyar többség járul hozzá, vagy a torontáloroszi, avagy kisoroszi (Rusko selo) és a töröktopolyai (Banatska Topola) 30 százalék feletti magyarság. Mindenesetre Nagykikinda városában idén is két elsős magyar nyelvű általános iskolai tagozat nyílik a Fejős Klára és a Szent Száva iskolában. A létszám 15-nél jóval kisebb, ám ez a körülményekhez viszonyítva jelentős eredmény. Már csak azért is, mert az 1700-as évek derekától a település képét a délről érkező szerb határőrök igencsak meghatározzák, így a magyarok száz évvel ezelőtt is hozzávetőlegesen annyian voltak a városban, mint ma, a szerbek száma azonban ez idő alatt több mint duplájára nőtt.