A karácsonyi hangulat lassan hatalmába kerít. Elmarad a lázas kapkodás, mert a két hétvégi nap elegendő az előkészületekre. Van idő elmerengeni. Apám történetei jutnak eszembe, amikor havas, jeges decemberi éjszakákon gyerekként Ókérról többedmagával hazajöhetett. Szolgáltak. A túl szegény családok arra kényszerültek a múlt század harmincas éveiben (is), hogy a 9-10 éves fiúgyermekeket koszt-kvártély, némi alamizsna ellenében szolgának állítsák. A szerencsésebbjei jó helyre kerültek, ahol legalább ennivalót kaptak tisztességesen, és ágyban alhattak, a kevésbé szerencsésebbek azonban csak reménykedhettek, hogy a következő helyen már nem az istállóban alszanak, és nemcsak gancával (vízben főtt darált kukorica) etetik őket. Apám családja ugyan szegény volt, de elkerülte volna ezt a sorsot, ha nem veszti el édesapját 10 éves korában. Csenejen, Járekon ugyancsak sok temerini magyar gyerek dolgozott apámhoz hasonlóan német és szerb családoknál. Keserűen emlegette ezeket az időket, mert társaihoz hasonlóan a nélkülözés mellett tele volt az idegen családtól való félelemmel, a kiszolgáltatottság kegyetlen érzésével.
