Kik voltak a Dériek és mi közük a Déri Múzeumhoz?

A budapesti Néprajzi Múzeum után Magyarország legjelentősebb néprajzi gyűjteménye Debrecenben, a Déri Múzeumban van. Néprajzi részlege működött már, amikor Déri György 1940-ben odaajándékozta tekintélyes gyűjteményét. Az 1902-ben alapított, sokáig Városi Múzeum néven működő intézményben addig sem volt ismeretlen a Déri név, ugyanis Györgyöt megelőzte fivére, Frigyes, aki ugyancsak hatalmas értéket ajándékozott a városnak: általános művelődéstörténeti gyűjteményét bízta az intézményre. Keveset tudunk róluk, noha az egykori Bács-Bodrog megye déli részéről származnak, Bács városából.

Libus, Falusi, Buzgó... Nagyszeredről

Dél-Bánátban 12 kastélyt tartanak nyilván, ezek jó része riasztó állapotban van. Célszerű fenntartásuk, karbantartásuk hatalmas összegeket emésztene fel, ezért az önkormányzatok képtelenek magukra vállalni a jobb sorsra érdemes épületek rendbetételét. A bérbeadás tűnik legcélszerűbbnek, ám az is csak akkor működőképes, ha kedvező feltételeket biztosítanak a potenciális bérlőnek, hiszen hatalmas a befektetés, ami rövid távon biztos nem térül meg. A Versectől alig negyed órányira északkeletre fekvő Nagyszereden két kastélyrom is van.

A faluból Romániába is ellátni, de távol esik mindentől. Főleg Bácskától. A helybeliek is így érezhetik, hisz nagy a fogyatkozás, az elvándorlás. Nemcsak a kényszerű munkavállalás lehetősége szólítja el nagy számban az embereket, hanem a könnyebb, városi élet reménye is. Szered sem kivétel, ürül a falu.

Áll a Marczibányi-Lederer kastély a csókai régi parkban

A templomoknál is rosszabb állapotban vannak a vajdasági kastélyok, legalábbis túlnyomó többségük. Ahol ugyanis van hívő, a templomokat karbantartják, felújítják, sőt újak építésére is van példa. A kastélyokra azonban a közösség nem ad pénzt. Egyének még úgy sem, hiszen hatalmas a beruházás, ám annak megtérülése kérdéses.
A csókai Marczibányi-Lederer-kastély sorsa is bizonytalan. Mintha átengedték volna az enyészetnek. A kastélyt körülvevő park, meg az egész környék azonban még így is lenyűgöző. Felvételeink idén novemberben készültek. A kastély történetét Gasztány Nóra és Ozsvár Andor írta le.

Fekete Mária Vajdaságban

A czestochowai Fekete Madonna

Bácskában és Szerémségben a katolikus és pravoszláv templomokban több olyan kegyképet, ikont őriznek, melynek keletkezéséhez különböző legendák fűződnek. A képek mellé kifüggesztett fogadalmi ajándékok, új keletű hálatáblák arról tanúskodnak, hogy a képek tisztelői felépültek testi, lelki bajaikból. Ezek a képek között is kitűnnek a sötétbőrű Szűzanyát ábrázoló kegyképek, melyek sem térségünkben, sem szélesebb körben nem számítanak akkora ritkaságnak, mint gondolnánk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fehértemplom a virág, a jó bor, és az izgalmas karneválok városa

  A rendezvény egybeesett a farsanggal, a helybeliek mégis szívesen tekintenek erre a dátumra, mint városuk virágkarneváli múltjának első évére. Tiszteletet érdemlő, több mint 160 éves hagyománya van tehát a karneválozásnak ebben a községben, noha sokkal inkább a XX. században vált jellemzővé. Az I. világháború előtt már egyesület szervezte az izmosodó eseményt. Az utcai mulatozással járó felvonulást 1923-tól 1940-ig rendszeresen megtartották, Kun Péter helybeli nyomdász alkalmi újságokat is nyomtatott. A várost 1932-ben idegenforgalmi településsé nyilvánították, noha akkoriban ennek nem volt túl nagy divatja. Fehértemplomot akkoriban is úgy emlegették, mint a virág, a jó bor, és az izgalmas karneválok városát.

A Dunđerski család fénykora és hanyatlása

 

Mi maradt a hatalmas vagyonból?

Felsorolni is nehéz lenne a Hercegovinából származó, egyik legmódosabb és legismertebb vajdasági szerb család, a Dunđerskiak három évszázad alatt összegyűjtött vagyonát. Nem is vállalkoznék erre a lehetetlennek tűnő feladatra, még akkor sem, ha a kommunista hatalom a II. világháborút követően egy tollvonással nem tette volna tönkre ezt a nagyratörő, a monarchiában igencsak sikeres családot. A Dunđerski-leszármazottak most ugyanúgy kérik vissza a családi vagyont, mint sok másik, és sajnos úgy tűnik ugyanolyan halvány reménnyel, mint mások.

Ahol 72 fokos víz tör föl a földből

Olyan dimbes-dombos, változatos domborzatú település a mai Pacsér, hogy nem csoda, ha a síksághoz szokott szemet egyből elragadtatja. Az egyenes utcák aztán rádöbbentenek, hogy hiába, mégis az Alföldön járunk. Félreértés ne essék: a szép Alföldön, melynek ugyanúgy megvannak az előnyei és hátrányai, mint más tájaknak.

Pacsér mégis különleges. A falu központjába érve láthatóak az építkezési törekvések: a régi megőrzése, de valamiféle egységben. A térség a régi korokban is mintha népszerű lett volna. A településtörténetben különösen megkapó az a fejezet, miszerint 1462-ben Mátyás király az akkor Csongrád vármegyéhez számított Bajmokot s ennek egész környékét, így Pacsér falut is anyjának, Szilágyi Erzsébetnek adományozta.



 

A Duna mellett, Csében

Mein Haus ist ein Bethaus (Otthonom a templom) – hirdeti a dunacsébi/Čelarevo római-katolikus templom belső falain ékes németséggel. Ez az egyházi intézmény őrzi leginkább az egykori német ajkú többségi lakosság emlékét. Gondnoka épp nyitvatartotta az ajtaját, amikor május 1-jén arra vezetett utunk. A „nagyhangú", semmivel sem kisebb bajuszú, korosodó, sokat nélkülöző ember benyomását keltő férfi szerint ő és öt öregeasszony (szerbül: pet baba i ja) jár még a katolikus templomba. Ahhoz viszonyítva egészen jó állapotban van. Felhívta figyelmünk a bejárati ajtó feletti bekeretezett, fekete keresztre. Elmagyarázta, hogy a helybeli németek elűzése nyomán az új honfolgalók felgyújtották a fatemplomot, s abból a templomból csupán az a fakereszt (kb. 30 cm magas) maradt meg, ami ott látható. Szavahihetőségében nem voltunk meggyőződve, hisz feljegyzések maradtak arról, hogy 1907-ben leégett a templom... Feltörték a templomot nem egy ízben – tudtuk meg, s ebben nyilván nincs okunk kételkedni –, kirabolták építtetőjének sírját is, aki az alagsorban nyugszik. Felvételünkön is kivehető: a szőnyeg mentén egy részen sötétebb, pirosló márványlapok jelzik a sírlejáratot. Kívülről siralmasabb állapotban van az épület, mint belülről. Bármennyire is kevés hívő maradt, időről-időre őket is meglátogatja a szomszédos helységből a pap. A Palánkától alig 11 kilométerre keletre, a Duna partján fekvő Dunacséb azonban másról is nevezetes.

Fürdőparadicsom lett a faluból

Aki nem hiszi, járjon utána: több a szerbiai vendég Mórahalmon, mint a hazai. Az utóbbi két évtizedben (de inkább ebben az évszázadban) hatalmasat fejlődött a település, minden bizonnyal épp a fürdőjének köszönhetően. Nyáron 21, télen pedig 16 medence várja a felüdülni vágyókat. Az országhatártól és Szeged városától karnyújtásnyira levő, továbbra is alföldi település hangulatát árasztó kisvárosban időnként valóban több a külföldi vendég, mint a hazai.
Érdekes, hogy bármikor ott jártunk, legalább annyi szerb szót lehetett hallani, mint magyart. Vajdaságból és Belgrádból érkeznek főleg, mintegy tanúbizonyságaként annak, hogy mekkora hiány van hasonló rendeltetésű fürdőhelyekből az országban.

 

 

 

Pecze Péter sora

Nemrég Pecesorra irányult a vajdaságiak szeme. Nem azért, mert nagy dolgok történtek volna a tanyasias falucskában, hanem egyszerűen azért, mert néhány ember úgy látta, segíteni kell az alig párszáz lelket számláló közösségen. Őszintén szólva nagy dolog lehetett ez a falu életében. A Budapesten székelő Vajdasági Baráti Egyesület a pecesori iskola részére adományt gyűjtött, a gyerekek a magyar fővárosban adtak műsort, iskolájuk megújult, a média pedig három napon át járta a települést, tévében, rádióban, újságban látni/hallani/olvasni lehetett az egyébként alig emlegetett, megközelíteni sem egyszerű falucskáról, Pecesorról, vagy Poljanicáról, ahogyan a szerbek hívják. Felvételünk március utolsó napjaiban készült, kiadós eső után. Erről talán árulkodik a kép. Hogy mekkora lyukak tátongnak az úton, arról már nemigen. Viszont a jobb oldalt is látható fehér „csíkok" valójában friss faültetvények, melyek végig a faluig vezetnek az óbecsei bekötőúttól kilométereken át. Becsületére váljék, aki ennyi fát elültetett.

Kikötő nyílt Kiskőszegen

„I'm happy, to be here...” – mondta a horvátországi Képes Újság riporterének az egyik amerikai turista, miután kikötött az első utasszállító luxushajó Kiskőszegen/Batinán. A helybeliek ünnepelve fogadták a vendégeket, akik Budapesten szálltak hajóra azzal a céllal, hogy bejárják a Duna délebbi szakaszait, útba ejtve a Baranya-háromszöget és Szlavóniát is. A világhálónak köszönhetően gyorsan terjedt a drávaszögiek öröme, hisz a kilencvenes évek óta ez a magyarok lakta vidék depresszív éveit éli, egy ilyen esemény is elég a haladás, a fejlődés, a remény érzéséhez. Így látjuk legalábbis távolról, a déli végekről.

Sári, Klári, Janka – nőkről elnevezett települések Vajdaságban?

Kétségtelen, hogy sok település neve személyhez kötődik. Érdemes utánanézni, hogy Rezsőháza, Tamáslaka, Lukácsfalva, Zsigmondfalva, Pálmajor, Ernőháza, Lázárföld, Istvánfölde... kiről kapta a nevét. Jóval ritkábban ugyan, de női nevek is szerepelnek a helységnevekben: Zombor községben találjuk Sárit, a bánáti oldalon ennél több is „rejtőzik”: Zichyfalva közégben Kismargita, Nagymargita, Nagybecskerekhez közel Jankahíd, Erzsébetlak, Magyarcsernye községben Klári, és Leónamajor, Begaszentgyörgy községben pedig Katalinfalva. Már csak az a kérdés, hogy az elnevezés valójában kihez kötődik. Tényleg nőkhöz?
A fotó Erzsébetlakon készült.

Micsoda múlt: vasút!

Talán nem túlzás azt mondani, hogy a monarchiában a gazdagság fokmérője volt a fejlett vasúti hálózat. Aztán Trianonnal szó szerint levágták ennek a gondosan kiépített, centralizált rendszernek a végtagjait, orvosi szókincsnél maradva, megszakították a folyamatos vérellátát. A hanyatlás megindult. És azóta is tart. Legalábbis a mai Szerbiában.

Már csak nosztalgiával nézegethetjük a régi fotókat, mint a felvételen látható csodálatos verseci épületet. Ugyancsak nosztalgia fűthette a www.vasutallomasok.hu honlap készítőit, meg minket is, amikor rábukkantunk a régi pályaudvarok, rendezőállomások, vasútállomások összegyűjtött fényképeire. Az egykori ország körvonalai rajzolódnak ki általa.

Erzsébet Lak

 A bánáti Erzsébetlakot (Belo blato) dél-nyugat felől a Béga övezi, nyugati irányból a Tisza, a többi részét, pedig halastavak határolják be.

Nem csoda, hogy a vizek ölelésében az itt élők sorsa szinte összenőtt a náddal, melynek „aratása” decembertől március végéig tart, feldolgozása pedig a nyári hónapokban történik.

Szinte minden évben hallani lehet a helybeliek téli „gondűző” megmozdulásáról, mely mind inkább vállalkozás is, méghozzá olyan, amely megélhetést biztosít. A helyzet jó ismerői szerint túlzás nélkül mondható: a fél falu nádvágásból él. Az idénymunka persze nem könnyű, de kereseti lehetőségnek kiváló. Egy ügyes és szorgalmas nádvágó naponta 35-40 kévét képes levágni.