Vándorlástól a turizmusig
Mi, magyarok, köztudottan a nagy utazók közé tartozunk.
Egykoron eleink nagyjából az altáji magaslatoktól Vienna falucskáig (Bécsig), az Enns folyóig (ober Enns = Óperencia) terjedő hun-szkíta-türk birodalmon belüli törzsi hullámzással, illetve a (a frankok által elrabolt Szent Korona visszaszerzését szimbolizáló) Csodaszarvas keresésével kerültek vissza a Kárpát-medencébe. E történelmi „tours” szereplői egyáltalán nem besenyők üldözte „szakadt honfoglalók”! Az idő tájt a magyarok előtt a „művelt nyugatiakkal” szemben sok minden természetes volt (ház, fémöntés, ötvös- és textilművészet, gomb, napi fürdés, bioétkezés, ételtartósítás pl. nyereg alatt), csakúgy a konyhaművészet, a bor s annak szakralitása, kultúrája, kisebbségi tolerancia, lovagiasság, vendégszeretet, amelyek a vendégvárás, vendégjárás alapjai ma is.
A hétmagyar nemzet hajdani birodalmán belül „tolta el” magát mai (idővel nagyhatalmi étvágyú arroganciával letarolt) területére a rokon besenyőkkel, alánokkal, kazárokkal, kunokkal s másokkal. Vagyis a „nagy utazás” nem mai keletű… Azután következtek az ún. kalandozó hadjáratok, melyekkel a hun-szkíta-türk eredetű nemzetünk - sok évezredes hagyományain, a 7 törzsi pilléren erős gazda(g)sággal, kultúrával, Európa legjobb hada erején nyugvó fejedelemségként – valójában összekötötte a kellemest a hasznossal. Vagyis: a régi-új haza biztosítását, az isteni korona fölkutatását is megcélozta, miközben vállalta az egymással viaskodó déli s nyugati uralkodók bérharci megbízatásait. Ez a jóideje eltorzított korabeli „kalandturizmusunk” lényege. (Hasonlóra fizettek be pl. a perzsák, kínaiak, vikingek, a normannok is, csak kissé durvábban.) Gazdag, történelmünk további folyamán sem szűkölködtünk távolságokban s élményekben. Persze mélyen beleágyazódva a nagyvilág turisztikai történéseibe. Juliánus baráttól a keresztes hadjáratok, majd a közös királyok kíséretein, a végvári vitézeken, a nyugati egyetemekre járó deákjainkon, Jelky Andráson, Benyovszky Móricon, Bölöni Farkas Sándoron, Kőrösi Csoma Sándoron, Stein Aurélon, Vámbéry Árminon, Teleki Zsigmondon; Asbóth Sándoron, Czetz Jánoson s más 1848-asokon, 1945-48-asokon s az 56-osokon, tudósokon, szakikon át a mai vándorokig hihetetlen hosszú s rangos a névsor. Büszkék lehetünk rájuk!
A históriai szereplőkön, a vitézeken, kereskedőkön kívül kiváltság eme turisztikai téren nemigen jutott másnak. Ám a tömeges turizmus története sem kevésbé izgalmas, de azzá tételében a magyarságnak nem csekély szerep volt s van. S a falusi turizmussal kezdődött minden!…Íme, dióhéjban:
1835: Karl Beadeker megjelenteti a vidéket bemutató útikönyvet, az első bédekkert.
1840: menetrend szerinti járat indul Angliából Amerikába.
1855: Cook társasutat indít a párizsi világkiállításra.
1873: megjelenik Verne Gyula 80 nap a Föld körül c. regénye – általános utazási láz tör ki.
1883: elindul a párizsi Gare de Strasbourg pályaudvarról a legendás Orient expressz első szerelvénye Budapesten át Isztambulba.
1900: Ferdinand von Zeppelin német gróf megépíti az első, kormányozható léghajót.
1922: a brit Howard Carter megtalálja Tutankhamon fáraó sírját Luxor közelében; az esemény hírére tízezrek utaznak Egyiptomba.
1927: Charles August Lindbergh New Yorkból az óceán fölött 33,5 óra alatt Párizsba repül.
1956: a nyugatnémet gazdasági csoda eredményeként megindul a tömeges autóturizmus az Alpokon túl délre. (Szomorú magyar vonatkozás: több mint 200 ezren távoztak – nem önszántukból)
1970: New York-London között menetrend szerint közlekedik az első PanAm Boeing 747-es gépe.
1975: megjelennek az első nyugati turistacsoportok Kínában.
1984: Kína megnyitja az általa megszállva tartott Tibetet a turizmus előtt.
1985: az EU öt országa egységes belfölddé válik, megszűnik az útlevél- és vámellenőrzés.
1989: az ún. szocialista tömb fölbomlása után „KGST-bevásárlók” árasztják el földrészünk nyugati felét.
1991-92: Kínai érdeklődő utazók, kereskedők kukkantak be hazánkba… Ők azt tartják rólunk, hogy szegről-végről rokonok volnánk, így mi vagyunk „Kelet dárdája”, az utazókedv pedig rokonvonás.
1994: a Csatorna-alagúton autóval is át lehet hajtani francia földről a brit szigetországba.
2000: a repüléstechnika jóvoltából sokan többször is köszöntötték az új (valójában 2001-gyel kezdődő) évezredet.
2007: űrbéli turistautazást tesz Simonyi Károly, vagyis Charles Simonyi, Amerikában élő magyar.
2000-2011: A magyarok fölfedezik végre saját hazájukat. Rég tapasztalt érdeklődéssel vetik bele magukat a magyar táj ezerszínű, érdekes látnivalóiba, gazdag kulturális-történelmi-borkulturális-néprajzi-konyhaművészeti kínálatába.
2011: Fölfedezőink, utazóink hosszú sorából (Széchenyi István, Széchenyi Zsigmond, Bölöni Farkas Sándor, Kőrösi Csoma Sándor, Vámbéry Ármin, Stein Aurél, Teleki László, Almássy László, Jelky András s mások után) elismert nemzeti személyiséggé emeljük gróf Benyovszky Móricot, a kiváló katonát, huszárt, sokszínű utazót, nagyívű állam-álmodozót, egyszóval igazi, vérbeli magyar polihisztort.
(Oszlánszki Tamás Tibor)
* * *
* * *
Gróf Széchenyi István al-dunai utazása
1830-ban gróf Széchenyi István elhatározta, hogy Konstantinápolyba (mai Isztambul) utazik, hogy megnyerje a török szultánt az al-dunai Vaskapu (Đerdap) átépítésére. Vízen tette meg a közel négy hónapig tartó, hosszú utat, s közben naplót vezetett. A napi feljegyzéseket német nyelven írta naplójában.
Ifjú Waldstein János gróf is vele utazott, s szintén naplót vezetett.
Ez volt Széchenyi első vízi utazása a Dunán lefelé, 1830. június 24-től október 19-ig.
A két jó barát egy Pesten készült, meglehetősen kezdetleges dereglyén kezdte az utazást. Széchenyi „gályának” nevezte a vízi alkalmatosságot, melyen Galacig utaztak. Görög, majd francia hajón folytatták útjukat tovább, egészen Konstantinápolyig. Az akkori török fővárosból lóháton indultak vissza s Edirne, Plovdiv, Szófia, Niš érintésével eljutottak Požarevacig. Innen lovas kocsival folytatták útjukat, s Belgrádot, Zimonyt, Karlócát, Péterváradot, Újvidéket, Temerint, Topolyát, Szabadkát érintve visszajutottak Pestre.
Lássuk most az utazás részleteit a Széchenyi-napló alapján, amelyet gróf Kálnoky Hugó magyarra fordított és magyarázatokkal látott el. (A Napló könyv alakban is megjelent 1926-ban, Budapesten.)
1830. JÚNIUS 27.
Elérkeztünk a Dunára a Dráva torkolatához, melynek akkor tiszta volt a vize. Megfürödtünk a mocsoktalan habokban, a hajósok tanácsa ellenére, akik az óriási halaktól féltettek bennünket! Én nem igen ijedek meg az ilyen fecsegéstől…
Gyönyörű idő volt, a nap hevesen tűzött, s most először megkínzott bennünket. Szlavóniában, Verőce megye bájos partján kiszállottunk, hogy megnézzük Erdőd omladozó várát, mely valamikor a középkorban Újlakié volt. Azóta a főnemesi család kihalt.
Később Vukovárott, a Szerémségben szálltunk ki. Ez a helység különösen tetszett nekem. Nagyon sok a fa, az üde, tiszta zöld. Magyarországon, magyar helyen ehhez foghatót nem igen láttam.
JÚNIUS 28.
Hajnali 4 órakor Bánostor magasságában voltunk, azután Ó-Futakon kötöttünk ki. Gyalog átmentünk Új-Futakra és még reggel hat óra előtt látogatást tettünk báró Forraynál.
A futaki uradalom, amely valamik Hadik András birtoka volt, körülbelül 800 jobbágytelekből áll. Ma németek, magyarok és szerbek a lakói, akik egymás között nem igen keverednek.
A futaki kastélyt az öreg gróf Hadik András, Mária Terézia hadvezére építtette. Nagyszerű épület! Forray báró átvitt bennünket a Dunán a szerémségi Cserevicsbe.
Milyen gyönyörű Szerémség! Buja zöldje, jó útjai, élősövény-kerítései, csinos házai elragadtattak.
Eljutottunk egészen Kamenitzbe (ma Kamenica), ahol megtekintettük Marchibányi Márton gróf birtokát. Minden az úr kis lelkületére vall! Szárazföldi úton tértünk vissza Péterváradra. A vár fekvése rendkívül szép. Újvidék olyan hely, mint Komárom. A Duna itt szűk. A hajóhíd körülbelül 150 öl (330 méter).
Abele tábornok, Pétervárad parancsnoka, levelet küldött általam Voith tábornoknak, Zimony parancsnokának, de közben szíves volt megjegyezni, hogy a császár legutóbb a legszigorúbban megparancsolta, hogy senki emberfiát ne engedjék be Belgrádba, ezért nem adhat oda szóló engedélyt… Lemondtunk hát a vár megtekintéséről. Este vihar volt. Forray báró az új futaki fogadóban sült csirkével vendégelt meg bennünket. Mielőtt elváltunk volna, sok más úr társaságában megtekintette a Desdemonát (Széchenyi gróf dereglyéjét!).
JÚNIUS 29.
Reggel 4 óra tájban folytattuk utunkat. Karlóca magasságában ébredtem fel. Rendkívül bájos a Duna jobb partja, de annál rosszabb a bal, ahol csak nádasok, mocsarak, erdők vannak.
Zalánkeménnél (ma Slankamen) átszálltunk a Juliettára (kisebb katonai csónak) és a Tiszán, melynek sodra igen heves volt, 3 óra alatt értünk Titelbe. Ott Jankovics ezredes, a csajkás zászlóalj parancsnoka fogadott bennünket, a péterváradi parancsnokhoz képest királyi módon…
A csajkás fegyvernem minden kritikán aluli… Éjszakára ott maradtunk az ezredes házában, borotválatlanul, mosdatlanul, rendes öltözet nélkül, úgy ahogy a hajóból kiszálltunk.
Egy magaslatról láttam a Bega folyó torkolatát, fölfelé a Tisza mentén; pompás síkság, de mily szánalmas, elhanyagolt állapotban van!
JÚNIUS 30.
Fél ötkor indulás a Juliettán Putnik Miklós főhídmesterrel (a csajkások zászlósa), akit Jankovics ezredes Orsováig mellém adott. Velünk együtt indult két negyed csajka is 16 evezőssel. A Dunán két fehér kócsagot lőttem. Kevéssel tíz óra előtt Zimonyba érkeztünk. Belgrád fekvése nem lepett meg, mindenesetre szebbnek, nagyobb szabásúnak és kényelmesebbnek látszik, mint Pest és Buda. Zimonyban felkerestem Voith tábornokot, aki nagyon bárdolatlan fickó módján fogadott.
A visszatérés három hónap múlva történt.
OKTÓBER 5.
Végre Zimonyba érkeztünk és rögtön karantinba mentünk. A legdisztingváltabb (megkülönböztetett) módon fogadtak. Az irodát rendezték be számomra. Igen csinosan bebútorozták, átvizsgálták a holmimat és bár 4-5 font dohány és sok tiltott áru volt nálam, semmit sem kérdeztek és mindent átengedtek, tekintettel a személyemre.
OKTÓBER 15.
Kijöttünk a karantinból. A zimonyi személyzet elhalmozott kedvességekkel. Voith tábornoknál étkeztem.
OKTÓBER 16.
Korán reggel bricskámon (könnyű, nyitott utazókocsi) hat óra alatt Indián át (mai Inđija) Péterváradra érkeztünk. A főparancsnok ott akart tartani ebédre, de nem fogadtam el, gyorsan megebédeltem a fogadóban, majd átkeltem a Dunán, Temerinbe mentünk. Szemerkélő esőben három órakor érkeztünk meg Szétsen Károlyhoz, aki a legszívélyesebben fogadott bennünket. Nagyon örültem, hogy több mint egy óra hosszát magunkra hagyott, miután szobáinkba vezetett.
Hamarosan átöltöztünk és igen barátságos fogadtatásban volt részünk. Rögtön kávét ittunk, azután felmentünk a grófnőhöz. Törökországról beszéltünk. Malvinát (Szétsen Károly gróf leánya), a bájos leánykát, anyja hivalkodóan átöltöztette, aki afféle főkötőjével túlságosan elegáns volt egy ilyen vidéki hétköznapon. Waldstein gróf beszélgetett vele.
Igen jó volt a vacsora, utána Buzsán nyugalmazott ezredes hírlapot olvasott. A grófné elaludt, a leánya nevetett, senki sem figyelt a másikra. Hamarosan jó éjszakát kívántunk egymásnak és lefeküdtünk.
OKTÓBER 17.
Két állomást mentünk Szabadkán túl.
OKTÓBER 18.
Nagy fáradalmak közt Pestre érkeztünk.
(Uri Ferenc)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése