Vár a Péterváradon



Elég egy rövid sétát tenni a mai formáját 1692 és 1780 között elnyert péterváradi várban, hogy rájöjjünk arra, igazán megért a helyzet, hogy méltányosabban bánjunk vele. Már csak azért is, mert a város jelképének számít, értékes és közkedvelt hely, idegenforgalmi attrakció.

A méltányos viszonyulás helyett azonban inkább csak nagyra törő nyilatkozatokat hallunk, vagy éppen csalódunk, amikor kedvezőtlen hírt hallunk a várkomplexumról: például ismét lemaradt az UNESCO világörökségi listájának szerbiai jelöltjei közül, katakombáiban megbújó hajléktalanok tűz áldozataivá váltak, nincs pénz a felújítására... Ha körülsétáljuk a letűnt korokat idéző még ma is impozáns létesítményt, meggyőződhetünk, hogy katakombáit, rejtett zugait nem emlékhelyként hasznosítják, hanem a hajléktalanoknak nyújt menedéket a fagyos napokon. A föld feletti élet egészen más képet mutat: a vár egyes részeit privatizálták, felújították, képzőművészek műtermei váltják egymást. Sétányait a látogatók szinte egész évben elárasztják, szállodájába a mondén világ jár, a július elejei Exit fesztivál idején pedig sokan, mondhatni kíméletlenül sokan látogatják.





A Duna áztatja a szendrői vár falait is

A foghíjas törődés ellenére a péterváradi vár ritka építészeti örökség Vajdaságban, sőt Szerbiában is, és jelentősége mindenképp vetekszik az UNESCO listáján jelöltté előléptetett Caričin grad (Leskovactól kb. 30 kilométerre), a Manasija kolostor (Despotovac), Bács város és környéke, a Negotin közelében levő Rajačke pimnice (pivnice) és a smederevói (középkori nevén szendrői) vár szépségével és jelentőségével.


Ez utóbbiak jelölését ugyanis elfogadta az UNESCO illetékes bizottsága, közülük pedig kettő nagy eséllyel fel is kerülhet a listára. Az UNESCO mércéi szerint ugyanis nem elég egy jellegzetességgel előrukkolni, hanem a környéknek is autentikusnak kell lennie. A szendrői vár regionális értelemben fontos szerepet tölt be, értékes európai kulturális és idegenforgalmi célponttá vált. Rajačke pimnice ugyanakkor valóságos unikátum Szerbia borútjain, egy páratlan falu, amelyet nem laknak, hanem azért építettek, hogy ott készítsék és érleljék a bort.



Hát nem csodálatos? A vár a Betyár strand felől

A mi szemüvegünkön keresztül nézve a péterváradi vár nemcsak jelentős, hanem a legszebb, tehát megérdemelné, hogy odafigyeljenek rá. Ettől függetlenül bizonyos előfeltételeknek kellene eleget tenni ahhoz, hogy az UNESCO egyáltalán felfigyeljen rá. A péterváradi vár Szerbiában jelentős műemlék, és semmi egyéb. Ez sajnos nem sokat jelent, ha nemzetközi méretekben gondolkodunk. A vár 1948-ban került állami védelem alá műemlékként, tehát nem kivételes, vagy nem nagyon fontos műemlék, hanem egyszerűen műemlék. Státusa azóta sem változott. Tudni kell, hogy az UNESCO nem foglalkozik ezzel a kategóriával, ehhez legalább kivételes fontosságú műemléknek kellene lennie. De, tudjuk, nem az. Erre a rangra a köztársasági képviselőház emelheti. Eszerint teljesen értelmetlen volt a felterjesztés. Péterváradnak akkor lesz esélye, ha a várral együtt feldolgozásra kerül az Alsóváros és környéke is, ám ehhez pontos tanulmányokat, jelentős előmunkálatokat kell elvégezni.

Egy kis történelem dióhéjban:  Már a korai kőkorszakban, vagyis időszámítás előtt kb. 4500 évvel lakták, a római korban pedig erődített település volt, melyet előbb Cusumnak, később Acumincumnak neveztek. A XII-XIII. századtól magyar, a XVII-től osztrák igazgatás alatt áll, majd az egykori Jugoszlávia megalapításával a XX. században a délszláv állam kötelékébe csatolják. A település számos nevet váltott: a római kor után Bizánc idejében Petricon, a középkori magyar állam idején Bélakút, Belafons, a monarchia korában pedig Perwardein, Varadin, Pétervár, Pétervárad, Peterwaradein. (A vár területén 1986 óta folynak régészeti ásatások, kutatások.) A vár környékén kialakult települést Majur, Majorként emlegetik. Lakosai összetétele is többször cserélődött, míg 1910-ben 5727 lakosából 3266 horvát, 894 német, 730 szerb, 521 magyar volt, addig 1991-ben 11 285 lakosából már elenyésző a német ajkú lakosság, viszont 5643 szerb, 2236 horvát, 431 magyar polgárt jegyeztek, tíz évvel később, 2002-ben pedig 13 973 lakosa között szinte megduplázódott a szerb (9708), megfeleződött a horvát (1364), és tovább csökkent a magyar ajkú népesség (396).
Nem állhatom meg, hogy ne folytassam a vár történetét, akit nem érdekel, átugorhatja. Merthogy itt alapította meg kora egyik leggazdagabb, cisztercita monostorát IV. Béla király, ami róla a Bélakút nevet kapta. 1463-ban itt kötött szerződést Mátyás király és Velence, minek értelmében szövetségesek lettek a török birodalom ellen. A tatár, majd a török pusztítás nyomán 1849-ben az őrség itt tartott ki leghősiesebben a szabadságharc ügye mellett, csupán szeptember 7-én, hetekkel a világosi fegyverletétel után nyitották meg a kapukat az osztrákok előtt. 1849. június 12-én a magyar hadsereg a várból bombázta Újvidéket.

Érdekes, hogy Pétervárad sokáig fejlettebb volt Újvidéknél, és korábban is lett város: szerémségi oldalon a település csatornahálózatát 1725-ben fejezték be, míg Újvidéken csak 1880-ban; a postai küldeményeket a péterváradi postán keresztül szállították már a XVIII. században, Újvidéken az első posta csak 1853-ban kezdett működni. Mára bizony alaposan megváltozott a helyzet.
A Gibraltár a Dunán jelzővel is illetett építményről tudni kell, hogy Mária Terézia uralkodása idején nyerte el mai formáját, és egy régi vár helyén épült 40 méteres magaslaton Vauban várépítési módszereivel, 112 hektáron terül el, és egyedülálló alagút-folyosórendszere 16 km hosszú... 1946. november 4-én itt végezték ki Vitéz Szombathelyi Ferencet, azaz Knausz Ferenc vezérezredest, akinek a honvédkari vezetősége alatt zajlott le az újvidéki razzia. A magyarországi népbíróság 1946-ban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, ennek ellenére kiadták Jugoszláviának, ahol megkínozták, majd a péterváradi erőd falánál agyonlőtték.

Az Alsóváros

S hogy szebb dolgokról is szóljak, álljon itt még, hogy a vár területének központi részében áll az Újvidéki Városi Múzeum egyik jelentős objektuma, ahol két állandó kiállítás várja az érdeklődőket, az egyik az erődítmény történetével, a másik Újvidék polgárainak életével foglalkozik a XVIII-tól a XX. századig. Ez a két gazdag, érdekes és tanulságos kiállítás arra döbbent rá bennünket, hogy alig tudunk valamit legszűkebb környezetünk történetéből is.

A Városi Múzeum kiállítóterme