2013. szeptember 22., vasárnap

Légibemutató és szülinap

A hétvégén elsőízben rendeztek Újvidéken légibemutatót, ami noha mindenki így emlegeti, valójában nem is bemutató volt, hanem verseny. Bárhogy is, a parádéra sokan kíváncsiak voltak, a bámészkodók elárasztották a péterváradi várat, csakúgy a Duna újvidéki oldalának sétányát. A város- és környékbelieknek először nyílt alkalmuk ilyen attrakcióra a városban, korábban a cseneji röptéren szerveztek hasonló bemutatkozást.
A vár alatti húzódó és a legújabb, Szabadság-híd között néhány (18 méter magas) kaput állítottak fel, melyek alatt a legügyesebb pilóták keresztülszáguldtak, különféle légi figurákat produkáltak, a nézőket nem egyszer tapsolásra kényszerítve. Állítólag tíz európai országból érkeztek a pilóták, és természetesen szerbiaiak is „csatasorba" álltak. Szép volt. Igaz, korántsem olyan attraktív, mint mondjuk a Red Bull légibemutatók.
Ezzel ünnepeljük blogunk első születésnapját. Szeptember 24-én lesz egy éve, hogy felkerült az első bemutatkozó írásunk, melyet eddig több mint félszáz követett. Reméljük, nem akadunk le ennyinél, hiszen sok izgalmas, és kevésbe izgalmas hely vár még felfedezésre.

2013. szeptember 7., szombat

Szerémi nektárnak nincs párja – Kamanc

Az én környezetemben szeretném ha – kérdésre igen sok választ adtak a kamenicaiak az elmúlt hetekben. A központi téren felállított tábla többször is megtelt. A felvételen látható, bár talán nem olvasható ötletek, kívánságok tanúsága szerint a helybeliek igencsak elégedetlenek településük rendezettségével. Javarészt közművesítési hiányosságokra hívták fel a figyelmet: biztosítsanak parkolóhelyet a központban, rendezzék az iskolát és környékét, állítsanak fel padokat a Duna-parti sétányon, újítsák fel a központi teret, hozzanak létre játszóteret... A táblaállítást az Újvidéki Kulturális Központ szervezte, s tette mindezt az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésére tett előkészületek során, melyet a város 2020-ra célzott meg. Addig jó lenne a lakosságot is aktivizálni, környezetünket pedig humánusabbá, európaiabbá tenni – mondta a képen látható aktivista, aki az elmúlt hétvégén a járókelők rendelkezésére állt a szerémségi városban.