Doroszló nemcsak kegyhely

A legenda szerint a XVIII. században egy vak pásztor megmosta a szemét a kút vizében, és visszanyerte látását. A Szentkút vizét a hívek ma is gyógyhatásúnak tartják. A kút előtt kialakított kis medencében sokan megmossák a kezüket vagy a lábukat, mások pedig flakonokba töltve az otthoniaknak is visznek a csodavízből. A régen Bajkútnak nevezett forrásnál a gyógyulásban reménykedők egymásnak mesélik történeteiket, hogy kinek mikor és miben segített a csodakút vize.
Az már nem legenda, hogy a doroszlói kegyhely Bácska leglátogatottabb búcsújáróhelye. Szeptember 8-a, Kisboldogasszony napja ha hétköznapra esik, akkor hozzávetőlegesen 5000 ember keresi fel, ha viszont hétvégére esik a búcsú napja, akkor akár 15-20 ezren is megfordulnak. Szinte hihetetlen, de több vajdasági településről gyalog indulnak a hívők Doroszlóra, a többség azonban a kényelmesebb utazást választja.
Doroszló persze nemcsak kegyhely. Kivételes emberek lakják, talán ezért költözött ide egykoron életének utolsó éveiben Herceg János akadémikus és Fehér Ferenc költő is. Egyikük sem származott innen, valami „csodás” erő vonzotta őket ide. Herceg János házát eladták, Fehér Ferencét azonban emlékházzá nyilvánították, rendezett és látogatható.






Kissé bátor vállalkozás erről a településről írni, amikor alig ismerem. Ottjártamkor azonban kedves helybelieknek köszönhetően (nincs mit titkolni: Lennert Tímea különösen segítségemre volt) meggyőződhettem, hogy valóban különös egy hely Doroszló.
Helyén az Árpád-korban Bajkút község állt. A szájhagyomány szerint a vidéket, a jelenlegi Doroszló környékét, egykor mocsár borította. A mocsár lakói betyárok lehettek. Erősek, egészségesek voltak, mert a közelben lévő csodás erejű forrás vizét itták. Ezek az emberek a betegeket is elvezették a forráshoz. Egy kis házikó is volt a közelben, de a tűz martalékává vált, amelyben bennégett a „sok mankó, bot", amit a gyógyultak hagytak ott. A mocsár később kiszáradt, de a forrás megmaradt tiszta, gyógyító vizével.

Húszezren is felkeresik évente a zarándokhelyet

A falut a török elpusztította, csak a XVIII. században települt újra. Ekkor az addigi szerb lakossággal szemben ismét a magyarok kerültek többségbe, majd 1763-ban német családok érkeztek. Határában, a Mosztonga-patak mellett ősi idők óta van egy kutacska, mely körül egykori templom és kolostor álltak. Ezek romjai most is látszanak. A kút már a középkorban is kedvelt zarándokhely volt, majd a török elpusztította, 1792-ben pedig egy Zábóczky János nevű helybeli lakos szemét a kút vízében megmosva visszanyerte látását. A helybeliek szerint azóta kb. 80 csodás eset történt a Szentkúton.
Kisboldogasszony napján itt magyar, horvát, német és szlovák nyelven miséznek. A szabadtéri oltárt 1973-ban építették, majd 2009-ben állami támogatással megkezdődött a kegyhely bővítése és felújítása.




Amikor 1752-ben Rédl kamarai adminisztrátor szerződést írt alá a török pusztítás utáni Doroszló puszta újratelepítéséről, Dormán Pál – aki a szervezést vállalta –, a megérkező új honfoglalókkal először a szentkúti emberért küldött, aki az érkezőket a lápos Mosztonga partján, mint a Bajkút szolgája, név szerint Gergelyfy Erazmus, vézna, csuhás, koldusbarát fogadta. Kenyere és sója sem lévén, békét és vigaszt hirdető testvéri szót kínálhatott csak fel az érkezőknek. 1753-ban ő fektette le az anyakönyveket, és látta el híveinek lelki gondozását – így szól a falutörténet azokból az időkből, amikor a török pusztítás nyomán a települést, Doroszlót újra benépesítették. Ez a fejezet, csakúgy egy 1532-ből származó okmány utal a Bajkút folyamatos létezésére a török időkben és azután is, amikor már Szentkút néven emlegetik.

A Bácska délnyugati csücskében, a Duna-Tisza-Duna csatorna partján meghúzódó, túlsúlyban magyar lakta település Zombortól délre, alig 20 kilométernyire fekszik. Lakossága folyamatosan fogy: 1910-ben 2722 lakosából 2602 magyar, 2002-ben már az 1830 lélekből 952 magyar. A sok helyen üresen álló, omladozó házak, a mind kevesebb diákot jegyző iskola arra int, hogy nem alaptalan a félelem a lakosság további fogyatkozását illetően.
A falut, és az iskolát egyaránt a kilencvenes évek eleje „tizedelte" meg. Eddig az időszakig 18-20 fős osztályok voltak a faluban, és kb. tíz évvel később vált nyilvánvalóvá a drasztikus csökkenés. A 2000/2001-es tanévben az iskolában 181 tanulóra maradtak, a 2010/11-es tanévben 141 tanulóval dolgoztak alsó és felső tagozaton, egy-egy párhuzamos magyar és szerb nyelvű osztályban. Arra már gondolni sem mernek sokan, hogy csaknem ötven évvel ezelőtt ugyanennek az iskolának több mint 500 diákja volt, az osztályok pedig 30 fősek.

Aki itt jár, ne mulassza el megnézni a tájházat (a Szentkút utcában), a doroszlóiak muskátlis, kék ablakú házával, ami egy hiteles építészeti és néprajzi emléket őriz. Silling István néprajzkutató a tájházat megnyitva annak idején megállapította: Doroszló immár nemcsak a csodálatos népviseletéről, messzeföldön híres slingeléséről, szépséges népdalairól, értékes táncairól, ismert népszokásairól és népi gazdálkodásáról lesz nevezetes, hanem építészeti és lakáshagyományáról is, mondta. A tájház egyébként szép példája a lélek hazavágyódásának, a gyökerek megbecsülésének, szép emlékmű mindazok előtt, akik bármi oknál fogva elmentek, el kellett menniük a szülőföldről.

Még 150 diákja sincs a doroszlói nyolc osztályos iskolának

Nem kisebb élmény nyújt a Doroszlóra érkezőknek Herceg János és Fehér Ferenc írók egykori háza vagy a Móricz Zsigmond Művelődési Egyesület, melynek – nem sok túlzással állíthatjuk – az egész falu tagja. Nem túl régen közadakozásból megvásárolták az egyesület egyébként nem kis épülete mellé a szomszéd házat, így jókora terület áll a művelődési élet rendezésére. Itt tartják meg rendszeresen a Négyesfogatot, azt a több évtizedes hagyományra visszatekintő téli mulatságot, amely a nyugat-bácskai magyar összefogás egy másik kiváló példája. A gombosiak/Bogojevo, szilágyiak/Svilojevo, kupuszinaiak/Kupusina és a doroszlóiak/Doroslovo alkotják a nagy négyest, de a Dunatájhoz hét település tartozik, az említetteken kívül: Gombos/Bogojevo, Bácsgyulafalva/Telečka, Bezdán/Bezdan, és Nemesmilitics/Srpski Miletić.

A mintegy 500 fős tagságot számláló Móricz Zsigmond MME alapítóinak emlékére

A tél beállta előtti utolsó teendőket végzik a falubeliek. Önkéntes alapon, mert csak így lehet, ez vált szokásossá

Nagyszüleink gyermekkorából kiállítás az iskolában

Doroszlón jószerével nincs elhelyezkedési lehetőség. Van egy-két vállalkozás, üzlet, az iskola, és a legkézenfekvőbb, a mezőgazdaság. A fiatalok más városokba mennek tanulni, majd nem jönnek vissza. Mi lehet a megtartó erő azok számára, akik itthon maradtak? Netán a csodás Mosztonga-rét, a Duna–Tisza–Duna-csatorna ölének kiváló termőföldje, a közeli víz, a települést határoló erdőcskék?
A síksági béke és nyugalom nyűgözhette le azt a bizonyos olasz grófot is, aki a kilencvenes években számos parasztházat vásárolt meg Doroszlón, és vadászparadicsommá kívánta tenni az egész falut. Ha nem állják útját, talán másként alakul a falu sorsa is. Viszont az időközben elhunyt gróf ingatlanjai lassan a nemtörődés martalékává válnak, leszármazottai nem jelentkeznek.