Vajdaság csúcsán

Ritkán jutunk el a történelmi Torontál és Temes vármegyék déli végeibe, ám ha mégis, akkor döbbenünk rá – mint annyi más helyen korábban –, hogy nincsenek égretörő hegygerincek, monumentális sziklaóriások, csak magával ragadó szépség. Ezúttal kivételesen mégis a hegycsúcsra törtünk, és sikerült is meghódítani Vajdaság legmagasabb pontját, a 641 méter magas Kudrici-tetőt, szerb nevén: Gudurički vrh.

Kétszáz éves falu: 1817-2017

Nagyon keveset tudok Ürményházáról, de újságíróként jártom ott egyszer, kétszer. Június első szombatján Versecen járva, hazafelé tartva, nem tehettem meg, hogy ne kanyarodjak be a kivételes embereket adó településre. Örömömre szolgált, hogy szépen felújították az iskolát és a templomot. Azt a két intézményt, melyeket, ugye, nem szabad hagyni, Reményik Sándor hátborzongató versének üzenete szerint sem. De, vannak-e diákok, hívők? A falu oly néptelen, oly üres. Pedig idén kétszáz éves.

Szentjánoskenyérfa és miegymás a sör városában

Miről is imerik a vajdaságiak Apatint? A Jelen sörről? A Fekete Mária szobráról? A Duna szépséges kanyargásáról? Ábrahám Pálról, a zeneszerzőről? A közelben levő Junaković gyógyfürdőről? Vagy egyáltalán nem ismerik?

Ebben is, abban is van igazság, viszont tény, hogy Apatin csinos város, nyugodalmas, békés, amolyan élhető kisváros benyomását kelti.

A legutóbbi népszámláláskor alig több mint 700-an (még csak öt százalék sem) vallották magukat magyarnak ebben az egykor németek által felvirágoztatott városban. Néhány éve létesítettek egy magyar pontot a városkában, ahol egy tucatnyi gyerek tanulja-ápolja hétvégente a magyar nyelvet, kultúrát. Köszönhetően a Csíkos családnak.

 A képen a Mária Mennybemenetele templom előtti Szentháromság-szobor, a háttérben kivehető a Szent István emlékére állított mellszobor, egészen balról pedig a címben emlegetett szentjánoskenyérfa, melyet 222 éve ültettek el. Kétségkívül Vajdaság egyik ritka öreg fája.

Ez a falu már az enyészeté?

Hihetetlen ellentétekbe ütköztünk a minap Doroszlón. Hódság felől érkezve kellemes meglepetést okozott a Szentkút körüli építkezés, az újrameszelt, szinte ragyogó épületegyüttes. Talán mégsem kell ezen csodálkozni, hiszen a doroszlói kegyhely Bácska leglátogatottabb búcsújáróhelye.
Szeptember 8-a, Kisboldogasszony napja ha hétköznapra esik, akkor akár 5000 ember keresi fel, ha viszont hétvégére esik a búcsú napja, akkor akár 15-20 ezren is megfordulnak. Szinte hihetetlen, de több vajdasági településről még most is gyalog indulnak a hívők Doroszlóra. Erről már írtunk ugyanitt, 2012-ben. Az emlegetett ellentét ezután következett. Akkor, amikor bekanyarodtunk a faluba.

Újvidék az egykori fényképészek szemével

Nem vitás, a fényképezés a polgárság találmánya, a fotográfusság pedig polgári foglalkozás. Ráadásul izgalmas, a kreativitásnak is tág teret adó munka kezdetektől fogva. A több száz éves múltra visszatekintő tevékenység a XIX. század második felében terjedt el – a polgárság növekvő igényeit kielégítendő –, s ebben Vajdaság sem maradt el. Természetesen a városi környezet – közöttük Újvidék –, volt a legalkalmasabb a fényképészet elterjedésének, ahol gazdag hagyaték maradt az egykori mesterek után. Ennek a hagyatéknak egy töredékét mutatta meg az Újvidéki Városi Múzeum vasárnap, február 12-én záruló kiállítása, mely az 1854-1914 közötti időszakot felölelően válogatott Újvidék fényképészeti műhelyeinek fennmaradt fényképei közül.

Alibunártól Karkaturig (településnevek humoros oldala 2.)

 

Mielőtt valaki megsértődne, abbahagytuk a mosolyfakasztó Kárpát-medencei helységnevek begyűjtését, és hazai vizekre eveztünk.

Arra jöttünk rá, hogy Vajdaságban nemigen találkozunk hasonló, humoros hangulatú helységnevekkel. Létezik? Vagy csak nem vesszük észre?

Például Alibunár neve a világ legtermészetesebbjeként hat azoknak, akik naponta hallják, és eszükbe sem jut, hogy eredetileg valóban Ali kútját jelölte. Az Aliból és a bunarból tevődött össze, és természetesen török eredetű. Tudná Ali, az a bizonyos, hogy nevében még mindig él, a mai Bánát déli részén!

Mosolyt fakasztó településnevek nyomában

Nevünk szinte velünk születik, nem is foglalkozunk vele. A települések elnevezése körül még ritkábban kíváncsiskodunk, legfeljebb egy-egy szemetszúró elnevezés csal mosolyt a szájunkra.
Ezek a rendkívüli helységnevek természetesen az esetek többségében eredetileg nem azt jelentették, mint ami ma eszünkbe jut róluk. Azonban akármi is volt az elnevezések eredete, az tény, hogy a magyar nyelvterületen rengeteg ilyen megmosolyogtató falu- és városnév van. Hogy keletkezhetett: Diósförgepatony, Görcsönydoboka, Karakószörcsök, Markotabödöge, Ököritófülpös, Pókaszepetk, Röjtökmuzsaj, Vindornyalak…

Megmenekülhet a zsablyai katolikus templom?

A Duna és a Tisza szögében terülő Sajkásvidék többségében szerbek által lakott tájegység Bácskában. A vidék a török időkben betelepített szerb hajósokról, a sajkásokról kapta nevét. Szomorú helyszín ez számunkra: 1944-45-ben a jugoszláv partizánalakulatok három falu: Csúrog, Zsablya és Mozsor magyar lakosságát kollektív bűnössé nyilvánítva kegyetlenül lemészárolt, vagy vagyonától megfosztva elüldözött. Templomaikat és temetőiket lerombolták, beszántották.

Egyedül a zsablyai Havas Boldogasszony római katolikus templom vészelte át a pusztulást, de félő, hogy lassan az idő végez vele.

     

 

 

 

 

 

Naplemente Csúrognál

A 2016. év talán utolsó gyönyörűszép naplementéjét sikerült elcsípni december 11-én a Holt-Tisza Csúrog közeli szakaszánál, utána már csak ködös, borús, szomorkás volt a karácsony előtti időszak.
Luca-nap előtt is vékony jégréteg borította a vizet, de ez csak akkor volt látható, amikor a Nap elbújt, előtte, napsütésben fenséges látványt nyújtott a békés táj, különösen a ragyogó nád.
Ezzel a bejegyzéssel egyfajta jubileumot kerekítettünk, ugyanis ez a századik bejegyzés a blogon.
Éljen!

Az operett koronázatlan királya

Kiss Manyival a Balaton partján

Az 1945-ig német többségű Paripáson (németül Parabutsch, szerbül Ratkovo), a nyugat-bácskai Hódság közelében látta meg a napvilágot Eisemann Mihály, a húszas, harmincas évek Európa-szerte népszerű operett- és filmzeneszerzője. A János legyen fenn a János hegyen, A szívemben egy szoba kiadó, a Gyűlölöm magát, a Csa-csa-csak egy cseppet ittam, az Egy csók és más semmi, a Hallod-e Rozika te... szerzője.
Épp ötven esztendeje hunyt el Budapesten az egyik legismertebb vajdasági zeneszerző, karmester, teljes nevén: Eisemann Mihály László (Paripás, 1898. június 19. – Budapest, 1966. február 15.), a húszas, harmincas évek Európa-szerte népszerű operett- és film-zeneszerzője. Sem szülőfalujában, sem Vajdaságban nem sokat tudnak róla.