Fürdőparadicsom lett a faluból

Aki nem hiszi, járjon utána: több a szerbiai vendég Mórahalmon, mint a hazai. Az utóbbi két évtizedben (de inkább ebben az évszázadban) hatalmasat fejlődött a település, minden bizonnyal épp a fürdőjének köszönhetően. Nyáron 21, télen pedig 16 medence várja a felüdülni vágyókat. Az országhatártól és Szeged városától karnyújtásnyira levő, továbbra is alföldi település hangulatát árasztó kisvárosban időnként valóban több a külföldi vendég, mint a hazai.
Érdekes, hogy bármikor ott jártunk, legalább annyi szerb szót lehetett hallani, mint magyart. Vajdaságból és Belgrádból érkeznek főleg, mintegy tanúbizonyságaként annak, hogy mekkora hiány van hasonló rendeltetésű fürdőhelyekből az országban.

 

 

 

Pecze Péter sora

Nemrég Pecesorra irányult a vajdaságiak szeme. Nem azért, mert nagy dolgok történtek volna a tanyasias falucskában, hanem egyszerűen azért, mert néhány ember úgy látta, segíteni kell az alig párszáz lelket számláló közösségen. Őszintén szólva nagy dolog lehetett ez a falu életében. A Budapesten székelő Vajdasági Baráti Egyesület a pecesori iskola részére adományt gyűjtött, a gyerekek a magyar fővárosban adtak műsort, iskolájuk megújult, a média pedig három napon át járta a települést, tévében, rádióban, újságban látni/hallani/olvasni lehetett az egyébként alig emlegetett, megközelíteni sem egyszerű falucskáról, Pecesorról, vagy Poljanicáról, ahogyan a szerbek hívják. Felvételünk március utolsó napjaiban készült, kiadós eső után. Erről talán árulkodik a kép. Hogy mekkora lyukak tátongnak az úton, arról már nemigen. Viszont a jobb oldalt is látható fehér „csíkok" valójában friss faültetvények, melyek végig a faluig vezetnek az óbecsei bekötőúttól kilométereken át. Becsületére váljék, aki ennyi fát elültetett.

Kikötő nyílt Kiskőszegen

„I'm happy, to be here...” – mondta a horvátországi Képes Újság riporterének az egyik amerikai turista, miután kikötött az első utasszállító luxushajó Kiskőszegen/Batinán. A helybeliek ünnepelve fogadták a vendégeket, akik Budapesten szálltak hajóra azzal a céllal, hogy bejárják a Duna délebbi szakaszait, útba ejtve a Baranya-háromszöget és Szlavóniát is. A világhálónak köszönhetően gyorsan terjedt a drávaszögiek öröme, hisz a kilencvenes évek óta ez a magyarok lakta vidék depresszív éveit éli, egy ilyen esemény is elég a haladás, a fejlődés, a remény érzéséhez. Így látjuk legalábbis távolról, a déli végekről.

Sári, Klári, Janka – nőkről elnevezett települések Vajdaságban?

Kétségtelen, hogy sok település neve személyhez kötődik. Érdemes utánanézni, hogy Rezsőháza, Tamáslaka, Lukácsfalva, Zsigmondfalva, Pálmajor, Ernőháza, Lázárföld, Istvánfölde... kiről kapta a nevét. Jóval ritkábban ugyan, de női nevek is szerepelnek a helységnevekben: Zombor községben találjuk Sárit, a bánáti oldalon ennél több is „rejtőzik”: Zichyfalva közégben Kismargita, Nagymargita, Nagybecskerekhez közel Jankahíd, Erzsébetlak, Magyarcsernye községben Klári, és Leónamajor, Begaszentgyörgy községben pedig Katalinfalva. Már csak az a kérdés, hogy az elnevezés valójában kihez kötődik. Tényleg nőkhöz?
A fotó Erzsébetlakon készült.

Micsoda múlt: vasút!

Talán nem túlzás azt mondani, hogy a monarchiában a gazdagság fokmérője volt a fejlett vasúti hálózat. Aztán Trianonnal szó szerint levágták ennek a gondosan kiépített, centralizált rendszernek a végtagjait, orvosi szókincsnél maradva, megszakították a folyamatos vérellátát. A hanyatlás megindult. És azóta is tart. Legalábbis a mai Szerbiában.

Már csak nosztalgiával nézegethetjük a régi fotókat, mint a felvételen látható csodálatos verseci épületet. Ugyancsak nosztalgia fűthette a www.vasutallomasok.hu honlap készítőit, meg minket is, amikor rábukkantunk a régi pályaudvarok, rendezőállomások, vasútállomások összegyűjtött fényképeire. Az egykori ország körvonalai rajzolódnak ki általa.

Erzsébet Lak

 A bánáti Erzsébetlakot (Belo blato) dél-nyugat felől a Béga övezi, nyugati irányból a Tisza, a többi részét, pedig halastavak határolják be.

Nem csoda, hogy a vizek ölelésében az itt élők sorsa szinte összenőtt a náddal, melynek „aratása” decembertől március végéig tart, feldolgozása pedig a nyári hónapokban történik.

Szinte minden évben hallani lehet a helybeliek téli „gondűző” megmozdulásáról, mely mind inkább vállalkozás is, méghozzá olyan, amely megélhetést biztosít. A helyzet jó ismerői szerint túlzás nélkül mondható: a fél falu nádvágásból él. Az idénymunka persze nem könnyű, de kereseti lehetőségnek kiváló. Egy ügyes és szorgalmas nádvágó naponta 35-40 kévét képes levágni.

Bajsa, a tolerancia, a Vojnitsok

A környékbelieknek nyilván nem okoz gondot Bajsa földrajzi behatárolása, nekem azonban Bajsa és Baja mindig „közel voltak" egymáshoz, olyannyira, hogy jól utána kellett gondolnom, melyik is van Topolya mellett, és melyik Magyarországon. Végül a körülmények úgy hozták, hogy jártam egyik meg a másik helységben is, és mostmár nem gond megkülönböztetni őket. A maga módján mindkét település rendkívül szimpatikus. A kisebbik is. Múltja van, de jelene is. A jövőt illetően mégsem bocsátkoznék jóslatokba.

A helybeliek több helyre elvezettek. Pontosabban Truzsinszki Ilonka volt az, aki felhívta a figyelmem a helység nevezetességeire. Aztán „átadott" Szuhankó Ruzsenának, aki a tájházakon vezetett bennünket végig.Ruzsena és férje, Sándor a tájház éltetői, több évüket áldozták már arra, hogy összegyűjtsék, fenntartsák a muzeális értékeket, sőt a kulturális életet szervezzék a faluban. Ruzsena a magyar mellett a szerb, a szlovák és a német jellegzetességekre hívta fel a figyelmünket. Tette ezt olyan természetességgel, hogy meg kellett értenem, itt nem véletlenül hívják még mindig Testvériség-egységnek az iskolát, mert észlelhetően törekszenek a békés egymás mellett élésre. Épp ottjártamkor, november 15-én vette át a helység vezetője a Tolerancia díjat, amin már nem is lepődtem meg. A képen egy csodaszép tölgyfa az egykori művelődési ház udvarában. Kész csoda, hogy nem égett le az előtte álló kastéllyal.

Mit ér Melence Ruszanda nélkül?

Kezdhetjük ott, hogy „1849 márc. 29. Theodorovics rác és osztrák katonái és a Nagy-Becskerekre siető Perczel honvédsége között itt véres ütközet volt, mely estig eldöntetlenül maradt, de másnap reggelre Perczel akadálytalanul folytathatta útját Becskerekre.” – áll a Pallas lexikonában Melence/Melenci egykori nagyközségről, melynek 1891-ben kb. 3000-rel több lakosa volt, mint ma.

 

Akkor 8691 lelket számláltak össze, közötte 160 magyart, 8234 szerbet, a település takarékpénztárral, vasúti állomással, posta- és távíróhivatallal rendelkezett.

 

Nem vagyok biztos, hogy most mindez megvan, még akkor sem, ha a Ruszanda nevű tó/jezero Rusanda – mellyel egybenőtt a település –, és a partján kiépített rehabilitációs gyógyfürdő szinte kínálja a megélhetést.

Lerombolt templomaink

A síksági falvak éke a templom. Sokkal inkább, mint a hegyvidékieké. Vajdaságban nagyon sok templom kétszáz év körüli – noha vannak ennél „korosabb”, és „újkeletűbb” épületek is –, mind megérdemli a figyelmünket. Valamennyi műemlékkel is felér, épp ezért meg kellene becsülnünk ezt a sajátos építési örökségünket, óvni kellene jobban, sokkal jobban, mint tesszük. Talán épp ez a megbecsülés lappang bennünk is, hisz ezen a blogon is több ízben bukkantak fel templomok, akár a most említésre kerülők is.

Ezúttal néhány tragikus végű vallási objektum emlékét idézzük fel (a teljesség igénye nélkül), noha a sort bizonyosan folytatni kell. Hogy mi okból? Hogy miért épp most? Mert inteni szeretnénk a rövid emlékezetűeket, hogy kik követtek el hasonló tetteket. Azért most, mert nem máshonnan, mint a katolikus papság soraiból került elő valaki, aki templomrombolást kezdeményez.

Képünkön a II. világháború végéig álló, majd lerombolt csúrogi templom.

Kié nagyobb?

Nem túl régi szokás a Vajdaságban sem az őszi terménybemutató. Pedig csodaszép, még akkor is, ha kissé természetellenes. Hogy is ne lenne az a 200 kilót nyomó tök, aminek a látványa is mesébe illő, viszont megenni nem lehet?
Ennek ellenére a kinek nagyobb a töke mottó igencsak éberen tartja a termelőket, és idén tizenhatodik alkalommal rendezték meg Temerinben a Dél-bácskai Tökfesztivált. Október második csütörtökén, piaci napon sok nézője akadt az attrakciónak.
Október második hétvégéjén viszont Nagykikindán versenyeztették a tököket: súlyra, hosszra egyaránt. Ott nagyobb hagyománya van a tök ünnepének, valóságos turisztikai attrakcióvá nőtte ki magát az egykor szerény tökbemutató koncertekkel, vásárszerű kiállításokkal.
Az idő kedvezett mindkét rendezvénynek: a hőmérő higanyszála jócskán 20 fok felett volt.