Hajók füttye, fűzfák nyugalma - Kiskőszeg

Kiskőszeg, ismertebb nevén Batina a Duna jobb partján, a Baranyai-dombság lábánál terül el a mai Horvátország területén.
A település fekvése és természeti szépsége már számos természetbarát és művész érdeklődését felkeltette, de a tollforgatókat is megérintette. Herceg János zombori-doroszlói író a közeli harangszót és a hajók füttyét hallgatta itt nagy élvezettel, és elvarázsolta a parti fűzfák bólogató nyugalma a Leányvár aljában – így jellemezte néhány évvel ezelőtt a horvátországi Új Magyar Képes Újság a II. világháború végén ritka véres események helyszínét, a későbbi Duna-parti békés kisvárost. A tények és megállapítások persze ma is helytállóak.

Az idő és annak vasfoga Verbászon

Elárvult templomainkról írtam legutóbb, a témát sajnos folytathatnám, anyag lenne hozzá bőven. A télies napok elmúltával eljutottam Verbászra, abba a közép-bácskai, egykor jelentős iparvárosba, melyben most nemcsak gyáróriások idézik a dicső múltat, hanem a templomok is. A fényes korszaknak azonban régen vége.
A gyáróriások esetében mégcsak észlelni némi mozgolódást: a Carnex húsárugyár, a Vital étolajgyártó is egyértelműen ébredezik. Kúla irányában haladva ezek az egykor több ezer munkást foglalkoztató gyárak épületkomplexumai és környékük arról tanúskodnak, hogy beindulhatott a termelés, és talán jobbra fordulnak a dolgok.

Elárvult templomaink

 

Elárvult templomainkról ad hírt a bácsföldvári Czini Tibor a templom.hu honlapon. Állapotuk napról-napra rosszabb, senki sem viseli gondjukat, és bizony szerte a tartományban elég sok van. A templomok a falvak, városok központjában épültek, annál szembeötlőbb a pusztulás nyoma. Ezek az egykor csodaszép közösségi helyek hívők és gondoskodó intézmény híján valóban pusztulásra vannak ítélve. „Ne hagyjátok a templomot…” – figyelmeztet Reményik Sándor verse, s ugyanerre int Czini Tibor összefoglalója is.
Bácsordas, Bácstóváros, Bécsújlak, Boróc, Dernye, Dunabökény, Dunacséb, Kerény, Klári, Küllőd, Módos, Nagyszered, Párdány, Paripás, Szépliget, Szivác, Torzsa, Zsablya azok a helységek, melyek templomait bemutatta a honlapon. A sor nem végleges. Mert a tátongó, lassan beszakadozó épületek nemrég még csak a német lakosság hiányára mutattak rá, mostmár a horvát, s mind inkább a magyar lakosság el-eltűnésére is.

Kastélyromok földjén

Ha felállsz egy tökre, akár a Gellérthegyig is elláthatsz – tartotta a mondás a Bácskában, és a mondás (legyen az akár nagyotmondás), mese, legenda úgy virágzott a mi síkvidéki tájunkon, mint elsőrangú földjén a napraforgó. Úgy képzelték, a magyar dzsentri errefelé naphosszat pohárral kezében sétálgat, és a lovát is vendégül látja, ha mulat. Lelbach Gyula, amikor pesti színésznőt látott vendégül, rózsaszirommal szórta fel a fogat útját a vasútállomástól a szabadkai színházig. Az egész társulat pedig napokig vendégeskedett a birtokán – az elmaradt előadásokat a nábob fizette.
Bizony máig sok esetben alaposan megváltozott a helyzet, láthatjuk a felvételen is, mely a belcsényi/Beočin Spitzer-kastély állapotát örökítette meg kb. 3 éve, 2010 táján.

Ittvarnok, Udvarnok

Életemben nem jártam Udvarnokon (Banastski dvor), de akkor is elszomorítónak találtam az ott látottakat, amikor november elején odavetett a sors. Nem is vetett, hívásra, örömmel mentem, ugyanis meghívtak egy vajdasági jellegű szavalóversenyre, mellyel a helység szülöttének, a 22 évvel ezelőtt elhunyt Szűcs Imre költőnek az emlékét ápolják. Több mint hetven vajdasági magyar gyerek versengett a művelődési ház fűtetlen nagytermében, és mondta lelkesen, versenyre koncentrálva, (legtöbbjük) nagyon felkészülve vidékünk poétáinak sorait, rímeit.

Mi maradt Marótból?

A középkorban Marótnak hívták, jó ideje azonban Morović a neve annak a dél-nyugat szerémségi településnek, mely az utóbbi napokban tölgyerdei és a Vojvodinašume, magyarul a Vajdasági Erdőgazdasági Közvállalat révén került a média figyelmébe. Magyar nevét egykori tulajdonosáról, Maróti János macsói (Mačva) bánról kapta, aki az 1300-as évek végén Zsigmond királyt szolgálva nagy birtokokhoz jutott többek között ezen a vidéken is. A vár Valkóhoz tartozott, ahova Csánki Dezső kutatásaiban 33 várat tett, ugyanakkor 13-at Szerém megyébe.

A mai Szerémség területén jóval több várat és kastélyt találunk a középkorból származó írott forrásokban, mint amennyinek napjainkig nyoma maradt. Ha végigutazunk a Tarcalon/Fruška gorán, leereszkedünk a lankáin és a Száváig meg sem állunk, alig találunk felismerhető várat, legfeljebb a zimonyi és szávaszentdemeteri lehet kivétel.

A Ludasi-tó és környéke

A Ludasi-tó partján épült Róka-tanyán nincs hálózatos villanyvezeték, az energiát és a melegvizet napelemek segítségével biztosítják. Nincsenek kibetonozott ösvények, sem televízió. A tanya a Ludasi Természetvédelmi Területen fekszik, és aki odalátogat, az valóban a természetben érezheti magát. Megismerkedhet a tó élővilágával, a természetközeli életmóddal, őshonos állatokkal, népi kultúránk tárgyi és szellemi értékeinek őrzésével, bemutatásával.

Az Etnolife hagyományőrző civil szervezet gazdálkodik felette. Mint azt a több épületből álló tanyaegyüttes udvarán tábla is jelzi, több határon átívelő projektum nyerteseként épül-bővül a Róka-tanya, ahol immár állandósult a környezeti nevelés, a hagyományápolás, a tanulmányi kirándulások, nyári táborok szervezése. Ez már bizony nagyon messze van Rózsa Sándor betyárvilágától, aki a legenda szerint igencsak szeretett megbújni a Ludasi-tó nádasaiban, sőt sziget is őrzi a nevét, ami a képen látható.

Az emlékezés virágai Járekon

A napokban németországi polgárok helyezték el az emlékezés virágait azon a járeki (egykoron Tiszaistvánfalva) földrakáson, melynek tetején keresztek őrzik a csaknem hetven évvel ezelőtti hírhedt láger áldozatainak emlékét. A Duna- menti svábokat a temerini magyar pártok képviselői fogadták, akik nem csak azt mondták el, hogy remélhetőleg megért a helyzet arra, hogy méltó emlékhely épülhessen az ártatlan áldozatok tiszteletére, hanem azt is, hogy lassan, kínosan lassan halad az 1944-1946 között gyűjtőtáborrá alakított településen életüket vesztett emberek adatfeltárása. Ám ma már tudjuk, hogy közel 6500-an lelték halálukat, köztük mintegy 800 gyermek. Legtöbbjük német volt, az áldozatok között körülbelül 300 magyar nemzetiségű polgár adataira bukkantak. Az adatfeltárásban nagy szerepet játszott többek között a megboldogult Mészáros Sándor temerini származású újvidéki történész és Csorba Béla ugyancsak temerini közéleti személyiség.

Légibemutató és szülinap

A hétvégén elsőízben rendeztek Újvidéken légibemutatót, ami noha mindenki így emlegeti, valójában nem is bemutató volt, hanem verseny. Bárhogy is, a parádéra sokan kíváncsiak voltak, a bámészkodók elárasztották a péterváradi várat, csakúgy a Duna újvidéki oldalának sétányát. A város- és környékbelieknek először nyílt alkalmuk ilyen attrakcióra a városban, korábban a cseneji röptéren szerveztek hasonló bemutatkozást.
A vár alatti húzódó és a legújabb, Szabadság-híd között néhány (18 méter magas) kaput állítottak fel, melyek alatt a legügyesebb pilóták keresztülszáguldtak, különféle légi figurákat produkáltak, a nézőket nem egyszer tapsolásra kényszerítve. Állítólag tíz európai országból érkeztek a pilóták, és természetesen szerbiaiak is „csatasorba" álltak. Szép volt. Igaz, korántsem olyan attraktív, mint mondjuk a Red Bull légibemutatók.
Ezzel ünnepeljük blogunk első születésnapját. Szeptember 24-én lesz egy éve, hogy felkerült az első bemutatkozó írásunk, melyet eddig több mint félszáz követett. Reméljük, nem akadunk le ennyinél, hiszen sok izgalmas, és kevésbe izgalmas hely vár még felfedezésre.

Szerémi nektárnak nincs párja – Kamanc

Az én környezetemben szeretném ha – kérdésre igen sok választ adtak a kamenicaiak az elmúlt hetekben. A központi téren felállított tábla többször is megtelt. A felvételen látható, bár talán nem olvasható ötletek, kívánságok tanúsága szerint a helybeliek igencsak elégedetlenek településük rendezettségével. Javarészt közművesítési hiányosságokra hívták fel a figyelmet: biztosítsanak parkolóhelyet a központban, rendezzék az iskolát és környékét, állítsanak fel padokat a Duna-parti sétányon, újítsák fel a központi teret, hozzanak létre játszóteret... A táblaállítást az Újvidéki Kulturális Központ szervezte, s tette mindezt az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésére tett előkészületek során, melyet a város 2020-ra célzott meg. Addig jó lenne a lakosságot is aktivizálni, környezetünket pedig humánusabbá, európaiabbá tenni – mondta a képen látható aktivista, aki az elmúlt hétvégén a járókelők rendelkezésére állt a szerémségi városban.