Ha felállsz egy tökre, akár a Gellérthegyig is elláthatsz – tartotta a mondás a Bácskában, és a mondás (legyen az akár nagyotmondás), mese, legenda úgy virágzott a mi síkvidéki tájunkon, mint elsőrangú földjén a napraforgó. Úgy képzelték, a magyar dzsentri errefelé naphosszat pohárral kezében sétálgat, és a lovát is vendégül látja, ha mulat. Lelbach Gyula, amikor pesti színésznőt látott vendégül, rózsaszirommal szórta fel a fogat útját a vasútállomástól a szabadkai színházig. Az egész társulat pedig napokig vendégeskedett a birtokán – az elmaradt előadásokat a nábob fizette.  |
A középkorban Marótnak hívták, jó ideje azonban Morović a neve annak a dél-nyugat szerémségi településnek, mely az utóbbi napokban tölgyerdei és a Vojvodinašume, magyarul a Vajdasági Erdőgazdasági Közvállalat révén került a média figyelmébe. Magyar nevét egykori tulajdonosáról, Maróti János macsói (Mačva) bánról kapta, aki az 1300-as évek végén Zsigmond királyt szolgálva nagy birtokokhoz jutott többek között ezen a vidéken is. A vár Valkóhoz tartozott, ahova Csánki Dezső kutatásaiban 33 várat tett, ugyanakkor 13-at Szerém megyébe.
A Ludasi-tó partján épült Róka-tanyán nincs hálózatos villanyvezeték, az energiát és a melegvizet napelemek segítségével biztosítják. Nincsenek kibetonozott ösvények, sem televízió. A tanya a Ludasi Természetvédelmi Területen fekszik, és aki odalátogat, az valóban a természetben érezheti magát. Megismerkedhet a tó élővilágával, a természetközeli életmóddal, őshonos állatokkal, népi kultúránk tárgyi és szellemi értékeinek őrzésével, bemutatásával. 
A napokban németországi polgárok helyezték el az emlékezés virágait azon a járeki (egykoron Tiszaistvánfalva) földrakáson, melynek tetején keresztek őrzik a csaknem hetven évvel ezelőtti hírhedt láger áldozatainak emlékét. A Duna- menti svábokat a temerini magyar pártok képviselői fogadták, akik nem csak azt mondták el, hogy remélhetőleg megért a helyzet arra, hogy méltó emlékhely épülhessen az ártatlan áldozatok tiszteletére, hanem azt is, hogy lassan, kínosan lassan halad az 1944-1946 között gyűjtőtáborrá alakított településen életüket vesztett emberek adatfeltárása. Ám ma már tudjuk, hogy közel 6500-an lelték halálukat, köztük mintegy 800 gyermek. Legtöbbjük német volt, az áldozatok között körülbelül 300 magyar nemzetiségű polgár adataira bukkantak. Az adatfeltárásban nagy szerepet játszott többek között a megboldogult Mészáros Sándor temerini származású újvidéki történész és Csorba Béla ugyancsak temerini közéleti személyiség.
A hétvégén elsőízben rendeztek Újvidéken légibemutatót, ami noha mindenki így emlegeti, valójában nem is bemutató volt, hanem verseny. Bárhogy is, a parádéra sokan kíváncsiak voltak, a bámészkodók elárasztották a péterváradi várat, csakúgy a Duna újvidéki oldalának sétányát. A város- és környékbelieknek először nyílt alkalmuk ilyen attrakcióra a városban, korábban a cseneji röptéren szerveztek hasonló bemutatkozást.
Az én környezetemben szeretném ha – kérdésre igen sok választ adtak a kamenicaiak az elmúlt hetekben. A központi téren felállított tábla többször is megtelt. A felvételen látható, bár talán nem olvasható ötletek, kívánságok tanúsága szerint a helybeliek igencsak elégedetlenek településük rendezettségével. Javarészt közművesítési hiányosságokra hívták fel a figyelmet: biztosítsanak parkolóhelyet a központban, rendezzék az iskolát és környékét, állítsanak fel padokat a Duna-parti sétányon, újítsák fel a központi teret, hozzanak létre játszóteret... A táblaállítást az Újvidéki Kulturális Központ szervezte, s tette mindezt az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésére tett előkészületek során, melyet a város 2020-ra célzott meg. Addig jó lenne a lakosságot is aktivizálni, környezetünket pedig humánusabbá, európaiabbá tenni – mondta a képen látható aktivista, aki az elmúlt hétvégén a járókelők rendelkezésére állt a szerémségi városban.
