Németek Vajdaságban

Fél millió szerbiai él és dolgozik Németországban, körülbelül ennyi német élt a II. világháború végéig a Vajdaság területén. Most, azaz a 2002-es népszámlálási adatok szerint még 4000-en sem, 3901-n maradtak. Ez a hivatalos adat, ám valószínűsíthető, hogy számuk ennél kicsivel nagyobb. Sokan ugyanis nem vállalják nemzeti hovatartozásukat (nem csak a németek közül), ezenkívül a vegyes házasságok sem kedveznek a nemzeti kisebbségeknek. Ugyanakkor a németek visszaszivárgását is tapasztalhatjuk, ugyanis a magánosítás során mintegy 250 szerbiai vállalkozás került német kézbe. Kérdés van-e ezeknek az embereknek vajdasági gyökere, vagy csak az üzlet hozta őket errefelé.

Sándoregyháza

A középső irányjelzés a sándoregyházi szigetek felé mutat

Pancsovától délre a Duna mellett fekszik Sándoregyháza/Ivanovo,  a három dél-bánáti bukovinai székely település közül a legdélebbi. A 2002-s népszámlálás szerint 1131 lakosának 39,96 százaléka magyar, mégsem használják a Sándoregyháza kifejezést, még egymás között sem. A hihetetlen méretű fogyatkozást akkor értjük meg igazán, ha tudjuk, hogy ez a csaknem 40 százalék 452 embert jelent, míg tíz évvel korábban a településen 664 fő vallotta magát magyar nemzetiségűnek.
Ez bizony jelzésértékű, de mégsem kell rajta csodálkozni. A falu meglehetősen távol esik a tömbtől, szinte kapcsolata sincs a magyar nyelvi környezettel, a közeli nagyvárosok: Pancsova, vagy a szerbiai főváros, Belgrád felszippantotta a megélhetésért küzdő embereket. Mindenesetre a falu bejáratánál is az Ivanovo felirat fogadja az érkezőt.

„Rokon" templomok

Szent Vendel templom, Sándoregyháza

Igen nagy hasonlatosságot mutatnak a muzslyai, valamint a Bánát déli részében épült ürményházi, sándoregyázi és székelykevei templomok. Idő kell, míg az ember rájön, nem a memóriája csal, hanem valóban elképesztően nagy a „rokonság", a hasonlatosság ezeknek a településeknek a római-katolikus templomai között. Nem véletlenül:

„A temesvári püspökség a XIX. század utolsó éveiben, illetve a XX. század elején több új templomot emeltetett, s ezek közül négy, mégpedig a muzslyai, az ürményházi, a székelykevei és a sándoregyházi ugyanazon terv alapján készült. Ez utóbbi építtetésének teljes költségét Bonnaz Sándor csanádi püspök fedezte. Tiszteletére kapta a falu az addigi Nagygyörgyfalva helyett – amit a Duna szabályozásával megbízott Nagy György után kapott – a Sándoregyháza nevet. Aztán az 1920-as években Ivan Guran bolgár telepesről átkeresztelték Ivánovóra." – áll többek között a helység krónikájában, melynek ismeretében nem is kell tovább csodálkozni a nagyfokú hasonlatosságon. A templom 1889-ben épült és Szent Vendelről nevezték el.

Újsóvé

A gabonaőrlés szép emlékét őrzik a szélmalmok, noha alig maradt belőlük a valamikori többszáz közül Vajdaságban. Rosszabb sorsra jutottak az őrlés eszközéül szolgáló vízi-, vagy szárazmalmok, melyek csaknem teljesen eltűntek. Minderről azonban írtunk már. Hogy ismét a szélmalmokra terelődött a szó, annak elsősorban az az oka, hogy egy különlegesre bukkantunk Újsóvén, azaz Ravno selon.  

Ennek a szélmalomnak csupán az adja meg a különlegességét, hogy nem a múlt öröksége, hanem újabbkori építmény. Vladimir Stepanov magánszemélyként építette ki a Jegricska/Nagybara partján, egy igazán szokatlan helyszínen: a szeméttelep helyén. Évekig Hollandiában dolgozott, majd megtakarított pénzét egy természeti oázis kialakításába ruházta be szülőfalujában. Az oázis tekintélyes részét maga a folyó, a Nagybara adja, központi létesítménye pedig természetesen a szélmalom. Ennyivel azonban nem érte be, mert a malom köré sokféle növényt honosított meg a világ minden tájáról, így természetes, hogy az állatvilág vidékeinkre jellemző egyedei is szívesen választják élettérül a helyet. Így már talán érthető az is, hogy a hely rászolgált az oázis elnevezésre.

Csángók Bánátban és Bácskában

A csángó szó jelentése máig tisztázatlan, vannak akik annak „kóborló", „vándorló", „csámborgó" jelentését vallják, mások a „csonk" eredetet magyarázzák. Az emberek nagy része a csángót kiegyenlíti a moldvai csángókkal, holott e név alatt egyrészt olyan magyarokat értenek, akik a moldvai és havasalföldi területen élnek, de ez a székelyektől különvált magyar csoportok összefoglaló neve is. Megkülönböztetünk például gyimesi csángókat, hétfalusi csángókat,bukovinai eredetű csángókat... Az elnevezések abban egyeznek meg, hogy olyan néptöredékről van szó, amely az anyaországtól távol, idegen környezetben máig megőrizte sajátos etnikai jellegét, ősi nyelvjárását, anyagi- és szellemi kultúráját. Vannak, akik szerint téves összetéveszteni a bukovinai székelyeket a csángókkal, ismét mások sértőnek találják a csángó kifejezést.
A Bánát déli részébe, illetve a II. világháború idején Bácskába került csángóknak, vagy bukovinai székelyeknek mindenesetre hányatott sors jutott ki. Különösen ez utóbbiakról tudunk keveset.

Kulpin, azaz Kölpény

A hosszú ideje szlovák többségű, dél-nyugat bácskai Kulpinról manapság kevesen feltételezik, hogy Bácska legrégibb helységei közé tartozik. Borovszky Samu Magyarország vármegyéi és városai című pótolhatatlan műve, de a Pallas Nagy Lexikona szerint is azonban ez minden bizonnyal így van, sőt a hivatalos magyar névvel, Kölpénnyel egyenes összefüggésbe hozzák. Anonymust idézik, miszerint „korában már virágzó telep lehetett, mert bizonyára a névhasonlóság alapján fűzi ehhez az ősi Kölpön vitéznek nevét, amikor a 41. fejezetben azt írja, hogy Árpád Csongrádról Titelig és a szalánkeméni révig jött s az egész Tisza és Duna alján lakó népet meghódította."

„Innen megindúlva, a bodrogi részekre jutának és a Vajas folyó mellett tábort ütének és azon részeken a vezér nagy földet ada minden lakosaival együtt Tasnak Lél atyjának és anyai nagybátyjának, Kölpön-nek, Botond atyjának." – írta Anonymus.

A dolog akkor válik izgalmassá, amikor kiderül, hogy a kölpények valójában skandináv eredetű népcsoport, amelyet az Árpád-ház korai uralkodói, közülük is elsősorban valószínűleg Taksony fejedelem, illetve trónörököse, a jövendő Géza fejedelem katonai segédnépként, illetve határőrökként használt. A kölpények a bizánci császárság haderejében is ott voltak, a XI. században kulpingoi néven említik őket. Hogy mindennek pontosan mi köze lehet a Petrőc/Bački Petrovac községhez tartozó faluhoz? Több mint sejthetjük!

Vásárhely Torontálban

Valamikor nyárfasorok tarkították a falvak utcáit, sőt a települések közötti utak mentét is. Később az erdőkkel együtt az egyhangú útszéli fasorok is megritkultak. Torontálvásárhelyre, azaz Debelyacsára/Debeljača épp azért jó megérkezni, mert itt békebeli hangulat fogad bennünket, sudár nyárfasor köszönt ránk a faluba érkezvén, olyan, amely az otthon melegét sugározhatja annak, aki hazatér, és amelyet biztosan megcsodál az, aki „idevetődik”. Habár a település távol, vagy inkább kívül esik szinte minden jelentősebb útvonalon, a neves vásárok, a magyar nóta kedvelői azért csak nem kerülik el.

Hatalmas temploma a legfőbb bizonyítéka annak, hogy a református vallású lakosság régóta itt él, és olyannyira megerősödött, hogy anyagi ereje is számottevővé vált. Minden bizonnyal meghaladhatta a mait – teszik hozzá keserűen a helybeliek.

Ókér

A karácsonyi hangulat lassan hatalmába kerít. Elmarad a lázas kapkodás, mert a két hétvégi nap elegendő az előkészületekre. Van idő elmerengeni. Apám történetei jutnak eszembe, amikor havas, jeges decemberi éjszakákon gyerekként Ókérról többedmagával hazajöhetett. Szolgáltak. A túl szegény családok arra kényszerültek a múlt század harmincas éveiben (is), hogy a 9-10 éves fiúgyermekeket koszt-kvártély, némi alamizsna ellenében szolgának állítsák. A szerencsésebbjei jó helyre kerültek, ahol legalább ennivalót kaptak tisztességesen, és ágyban alhattak, a kevésbé szerencsésebbek azonban csak reménykedhettek, hogy a következő helyen már nem az istállóban alszanak, és nemcsak gancával (vízben főtt darált kukorica) etetik őket. Apám családja ugyan szegény volt, de elkerülte volna ezt a sorsot, ha nem veszti el édesapját 10 éves korában. Csenejen, Járekon ugyancsak sok temerini magyar gyerek dolgozott apámhoz hasonlóan német és szerb családoknál. Keserűen emlegette ezeket az időket, mert társaihoz hasonlóan a nélkülözés mellett tele volt az idegen családtól való félelemmel, a kiszolgáltatottság kegyetlen érzésével.

Szenttamás

Micsoda forró nap lehetett két évvel ezelőtt augusztus derekán, amikor átadták új rendeltetésének Gion Nándor szülőházát! Nagyon sokan ott voltunk Szenttamáson és sokan először jártunk a csodaszép Kálvárián, amit a helybeliek – a felújítás óta –, méltán tartanak szerte e vidéken a legszebbnek. Valahogy mégis Gion Nándor hozta össze ezt a találkozót. Mintahogyan a jövőben is emlékházzá alakított szülőháza lesz az a hely, ahol találkozhat az irodalom-, és egyáltalán a művészetpártoló közönség.

A tíz évvel ezelőtt elhunyt Gion emlékét a szenttamásiak méltóképp ápolják. Nemcsak tiszteletet érdemlően, hanem példamutatóan is. Horváth Futó Hargita, Németh Dezső kapcsolattartóknak köszönhetően bárki ellátogathat az emlékházba, és nemcsak oda, hanem mindazokra a szenttamási helyekre, melyeket a gioni művekből megismerhettünk. (Nagy segítséget jelenthet az emlékház honlapja: gionnandoremlekhaz.org) Ezen a forró augusztusi napon nekünk is volt szerencsénk. No, nem csak a kegyetlen forrósághoz, hanem a „legjobb" szenttamási helyek bejárásához útvezetővel, magyarázattal, és népes társasággal. Csupán a helybeliek maradtak le, akiket ki tudja milyen megfontolásból akkor a szervezők visszatartottak a közös ünnepléstől.

Még egy elbeszéletlen történet: Csúrog



Egyetlen szélmalom maradt Csúrogon a sok közül

Mi következhetne Zsablya után, ha nem Csúrog? Az a helység, mely tragikus események színhelye volt 1942-ben, de 1944-ben, 1948-ban is. Ezt a kegyetlen tragédiát – melyet józan ésszel hét évtizeddel később sem lehet felfogni –, mintha a város központjában rendkívül elterjedt varjak egyenesen hirdetnék. Kárognak vészjóslóan, és mivel rendkívül elszaporodtak, valósággal visszhangzik tőlük a falu központja. A fák koronái lekopaszodtak, a madárürülék pedig lépten-nyomon árulkodik. Az ott lakók szerint elviselhetetlen tőlük az élet, nyáron még ablakot sem nyithatnak, de mivel a varjú védett madárfajnak számít, védekezni sem tudnak ellene, legalábbis büntetlenül.