Vásárhely Torontálban

Valamikor nyárfasorok tarkították a falvak utcáit, sőt a települések közötti utak mentét is. Később az erdőkkel együtt az egyhangú útszéli fasorok is megritkultak. Torontálvásárhelyre, azaz Debelyacsára/Debeljača épp azért jó megérkezni, mert itt békebeli hangulat fogad bennünket, sudár nyárfasor köszönt ránk a faluba érkezvén, olyan, amely az otthon melegét sugározhatja annak, aki hazatér, és amelyet biztosan megcsodál az, aki „idevetődik”. Habár a település távol, vagy inkább kívül esik szinte minden jelentősebb útvonalon, a neves vásárok, a magyar nóta kedvelői azért csak nem kerülik el.

Hatalmas temploma a legfőbb bizonyítéka annak, hogy a református vallású lakosság régóta itt él, és olyannyira megerősödött, hogy anyagi ereje is számottevővé vált. Minden bizonnyal meghaladhatta a mait – teszik hozzá keserűen a helybeliek.

Ókér

A karácsonyi hangulat lassan hatalmába kerít. Elmarad a lázas kapkodás, mert a két hétvégi nap elegendő az előkészületekre. Van idő elmerengeni. Apám történetei jutnak eszembe, amikor havas, jeges decemberi éjszakákon gyerekként Ókérról többedmagával hazajöhetett. Szolgáltak. A túl szegény családok arra kényszerültek a múlt század harmincas éveiben (is), hogy a 9-10 éves fiúgyermekeket koszt-kvártély, némi alamizsna ellenében szolgának állítsák. A szerencsésebbjei jó helyre kerültek, ahol legalább ennivalót kaptak tisztességesen, és ágyban alhattak, a kevésbé szerencsésebbek azonban csak reménykedhettek, hogy a következő helyen már nem az istállóban alszanak, és nemcsak gancával (vízben főtt darált kukorica) etetik őket. Apám családja ugyan szegény volt, de elkerülte volna ezt a sorsot, ha nem veszti el édesapját 10 éves korában. Csenejen, Járekon ugyancsak sok temerini magyar gyerek dolgozott apámhoz hasonlóan német és szerb családoknál. Keserűen emlegette ezeket az időket, mert társaihoz hasonlóan a nélkülözés mellett tele volt az idegen családtól való félelemmel, a kiszolgáltatottság kegyetlen érzésével.

Szenttamás

Micsoda forró nap lehetett két évvel ezelőtt augusztus derekán, amikor átadták új rendeltetésének Gion Nándor szülőházát! Nagyon sokan ott voltunk Szenttamáson és sokan először jártunk a csodaszép Kálvárián, amit a helybeliek – a felújítás óta –, méltán tartanak szerte e vidéken a legszebbnek. Valahogy mégis Gion Nándor hozta össze ezt a találkozót. Mintahogyan a jövőben is emlékházzá alakított szülőháza lesz az a hely, ahol találkozhat az irodalom-, és egyáltalán a művészetpártoló közönség.

A tíz évvel ezelőtt elhunyt Gion emlékét a szenttamásiak méltóképp ápolják. Nemcsak tiszteletet érdemlően, hanem példamutatóan is. Horváth Futó Hargita, Németh Dezső kapcsolattartóknak köszönhetően bárki ellátogathat az emlékházba, és nemcsak oda, hanem mindazokra a szenttamási helyekre, melyeket a gioni művekből megismerhettünk. (Nagy segítséget jelenthet az emlékház honlapja: gionnandoremlekhaz.org) Ezen a forró augusztusi napon nekünk is volt szerencsénk. No, nem csak a kegyetlen forrósághoz, hanem a „legjobb" szenttamási helyek bejárásához útvezetővel, magyarázattal, és népes társasággal. Csupán a helybeliek maradtak le, akiket ki tudja milyen megfontolásból akkor a szervezők visszatartottak a közös ünnepléstől.

Még egy elbeszéletlen történet: Csúrog



Egyetlen szélmalom maradt Csúrogon a sok közül

Mi következhetne Zsablya után, ha nem Csúrog? Az a helység, mely tragikus események színhelye volt 1942-ben, de 1944-ben, 1948-ban is. Ezt a kegyetlen tragédiát – melyet józan ésszel hét évtizeddel később sem lehet felfogni –, mintha a város központjában rendkívül elterjedt varjak egyenesen hirdetnék. Kárognak vészjóslóan, és mivel rendkívül elszaporodtak, valósággal visszhangzik tőlük a falu központja. A fák koronái lekopaszodtak, a madárürülék pedig lépten-nyomon árulkodik. Az ott lakók szerint elviselhetetlen tőlük az élet, nyáron még ablakot sem nyithatnak, de mivel a varjú védett madárfajnak számít, védekezni sem tudnak ellene, legalábbis büntetlenül.

Zsablya



A keresztre feszített Jézus darabjai a katolikus templom előtt

Sokáig nem tudtam, hogy Zsablyán akasztották fel Feketehalmy-Czeydner Ferenc altábornagyot, az 1942-es razzia irányítóját. Feketehalmy a háború végén nyugatra menekült, ahol amerikai fogságba került, s azok kiadták Magyarországnak.
A magyar népbíróság halálra ítélte, de nem végezték ki, hanem társaival együtt kiadták Jugoszláviának. Itt egy rövid per után újra halálra ítélték és 1946. november 5-én felakasztották.
Az 1942-es zsablyai razziának kb. 400 szerb nemzetiségű polgár esett áldozatául. 1944 végén viszont megtorlásul mintegy 1500 magyart és németet öltek meg, egyesek szerint ennél is többet. Leg­na­gyobb részüket Zsablyán kivégezték, de nagyon sokan éhen pusztultak vagy járványban, különféle betegségekben hunytak el a táborokban. Vagyonukat elvették, és szétosztották egymás között.

Tájház Temerinben

A hetvenes évektől errefelé megsokasodtak a tájházzá alakított egykori parasztházak a Vajdaságban. A tartományi Folklórközpont adatai szerint Topolyán, Kisoroszon, Zentán, Szajánban, Erzsébetlakon, Muzslyán, Egyházaskéren, Doroszlón, Torontálvásárhelyen, Horgoson, Völgyesen, Maradékon, Satrincán, Budiszaván, Temerinben, Kupuszina/Bácskertesen, Bácsgyulafalván, Bajsán, Tóthfaluban, Oromon, Kishegyesen, Bezdánban, Gunarason, Ludason, Felsőhegyen és Székelykevén alakítottak ki a vidékre jellemző tájházat, mely nem csak őrzi elődeink építkezési hagyatékát, hanem legtöbb esetben helytörténeti, muzeális funkcióval is rendelkezik. A parasztházban, és udvarában kiállítják a viseleti-, használati tárgyakat, szerszámokat, kert- és földművelő eszközöket, az állattenyésztéshez tartozó kellékeket, mindent, ami fellelhető a padlásokon, amit a tulajdonosok közszemlére kínáltak fel.
A helybeliek egy-két kivételtől eltekintve minden helységben nagylelkű adakozónak bizonyultak. Temerinben is így volt.

A Gyöngysziget gyöngye

Bácska déli részének egyik természeti paradicsoma, közkedvelt kirándulóhelye a Bácsföldvártól keletre 6, Törökbecsétől pedig délnyugatra kb. 5 km-re eső Gyöngysziget.

A Tisza szabályozásakor, a XIX. század közepén keletkezett, és valójában hiába keressük a szigetet, az nincs. Gyöngyszigetnek a Holt-Tisza ágát nevezik, ami pontosan úgy hömpölyög a bácskai síkságon át, mint egy lassú folyó. Két oldalán nádas, gazdag madár-, és állatvilág.

Hajdan mintagazdaságáról volt nevezetes, meg krokán (crocant) boráról. Most víkendtelepülés, horgászparadicsom. Vannak, akik egész évben ott élnek, a környékbeliek (Temerin, Újvidék, Csúrog...) túlnyomó többsége mégis inkább tavasztól őszig látogatja. Kiváló gyümölcs-, és szőlőtermő vidék, ám egykori hírneve alaposan megcsappant.

Újlaktól Ilokig

Bevallom, nem tudtam, hogy Magyarország egyik védőszentje, Kapisztrán János (a magyar hadsereg védőszentje) Ilokon, az egykori Újlakon halt meg. Emlékét egy kápolna őrzi, horvát nyelvű emléktábláját a templom bejáratában helyezték el, de a templom oltárképén, és homlokzatán is Kapisztrán alakja látható, amint zászlóval a kezében harcra buzdítja a parasztkatonákat.

A Horvátországhoz tartozó Ilokon Ivan Kapistranként emlegetik a szentté avatott olasz teológust és hitszónokot, a nándorfehérvári diadal hősét, aki a dicső csata után Hunyadi Jánossal együtt pestisben betegedett meg, csak őt Ilokra, azaz Újlakra hozták, és ott is halt meg, ott temették el. Sírját a város török kézre kerülése után feldúlták, holttestét meghurcolták.

A Tisza bal partján, Törökbecsén

A helybeliek szerint a Tisza legszebb partszakasza van Törökbecsén

Vajdaság magyar emlékei, látnivalói között figyelemre méltó helyet foglal el Törökbecse, az a még 15 000 főt sem számláló közép-bánsági kisváros, mely egészen a XV. századig Óbecsével közös életet jegyzett a Tisza bal és jobb partján. Aztán ahelyett, hogy a két település egybenőtt volna, mint sok más város példája mutatja, a két Becse inkább önálló életet kezdett élni. Egyik Bácskában, a másik pedig Bánátban.

A városkát sokan az aracsi pusztatemplom közelsége miatt keresik fel. Az egyik legkorábbi vajdasági építészeti emléket, a pusztatemplomot bő két évtizede „fedezte fel” magának az itt élő magyarság, hogy aztán fokozatosan jelképévé, kultikus emlékhelyévé váljon. A másik közelben található nevezetesség a Sóskopó, és sorolhatnánk tovább.

Doroszló nemcsak kegyhely

A legenda szerint a XVIII. században egy vak pásztor megmosta a szemét a kút vizében, és visszanyerte látását. A Szentkút vizét a hívek ma is gyógyhatásúnak tartják. A kút előtt kialakított kis medencében sokan megmossák a kezüket vagy a lábukat, mások pedig flakonokba töltve az otthoniaknak is visznek a csodavízből. A régen Bajkútnak nevezett forrásnál a gyógyulásban reménykedők egymásnak mesélik történeteiket, hogy kinek mikor és miben segített a csodakút vize.
Az már nem legenda, hogy a doroszlói kegyhely Bácska leglátogatottabb búcsújáróhelye. Szeptember 8-a, Kisboldogasszony napja ha hétköznapra esik, akkor hozzávetőlegesen 5000 ember keresi fel, ha viszont hétvégére esik a búcsú napja, akkor akár 15-20 ezren is megfordulnak. Szinte hihetetlen, de több vajdasági településről gyalog indulnak a hívők Doroszlóra, a többség azonban a kényelmesebb utazást választja.
Doroszló persze nemcsak kegyhely. Kivételes emberek lakják, talán ezért költözött ide egykoron életének utolsó éveiben Herceg János akadémikus és Fehér Ferenc költő is. Egyikük sem származott innen, valami „csodás” erő vonzotta őket ide. Herceg János házát eladták, Fehér Ferencét azonban emlékházzá nyilvánították, rendezett és látogatható.