Zsablya



A keresztre feszített Jézus darabjai a katolikus templom előtt

Sokáig nem tudtam, hogy Zsablyán akasztották fel Feketehalmy-Czeydner Ferenc altábornagyot, az 1942-es razzia irányítóját. Feketehalmy a háború végén nyugatra menekült, ahol amerikai fogságba került, s azok kiadták Magyarországnak.
A magyar népbíróság halálra ítélte, de nem végezték ki, hanem társaival együtt kiadták Jugoszláviának. Itt egy rövid per után újra halálra ítélték és 1946. november 5-én felakasztották.
Az 1942-es zsablyai razziának kb. 400 szerb nemzetiségű polgár esett áldozatául. 1944 végén viszont megtorlásul mintegy 1500 magyart és németet öltek meg, egyesek szerint ennél is többet. Leg­na­gyobb részüket Zsablyán kivégezték, de nagyon sokan éhen pusztultak vagy járványban, különféle betegségekben hunytak el a táborokban. Vagyonukat elvették, és szétosztották egymás között.

Tájház Temerinben

A hetvenes évektől errefelé megsokasodtak a tájházzá alakított egykori parasztházak a Vajdaságban. A tartományi Folklórközpont adatai szerint Topolyán, Kisoroszon, Zentán, Szajánban, Erzsébetlakon, Muzslyán, Egyházaskéren, Doroszlón, Torontálvásárhelyen, Horgoson, Völgyesen, Maradékon, Satrincán, Budiszaván, Temerinben, Kupuszina/Bácskertesen, Bácsgyulafalván, Bajsán, Tóthfaluban, Oromon, Kishegyesen, Bezdánban, Gunarason, Ludason, Felsőhegyen és Székelykevén alakítottak ki a vidékre jellemző tájházat, mely nem csak őrzi elődeink építkezési hagyatékát, hanem legtöbb esetben helytörténeti, muzeális funkcióval is rendelkezik. A parasztházban, és udvarában kiállítják a viseleti-, használati tárgyakat, szerszámokat, kert- és földművelő eszközöket, az állattenyésztéshez tartozó kellékeket, mindent, ami fellelhető a padlásokon, amit a tulajdonosok közszemlére kínáltak fel.
A helybeliek egy-két kivételtől eltekintve minden helységben nagylelkű adakozónak bizonyultak. Temerinben is így volt.

A Gyöngysziget gyöngye

Bácska déli részének egyik természeti paradicsoma, közkedvelt kirándulóhelye a Bácsföldvártól keletre 6, Törökbecsétől pedig délnyugatra kb. 5 km-re eső Gyöngysziget.

A Tisza szabályozásakor, a XIX. század közepén keletkezett, és valójában hiába keressük a szigetet, az nincs. Gyöngyszigetnek a Holt-Tisza ágát nevezik, ami pontosan úgy hömpölyög a bácskai síkságon át, mint egy lassú folyó. Két oldalán nádas, gazdag madár-, és állatvilág.

Hajdan mintagazdaságáról volt nevezetes, meg krokán (crocant) boráról. Most víkendtelepülés, horgászparadicsom. Vannak, akik egész évben ott élnek, a környékbeliek (Temerin, Újvidék, Csúrog...) túlnyomó többsége mégis inkább tavasztól őszig látogatja. Kiváló gyümölcs-, és szőlőtermő vidék, ám egykori hírneve alaposan megcsappant.

Újlaktól Ilokig

Bevallom, nem tudtam, hogy Magyarország egyik védőszentje, Kapisztrán János (a magyar hadsereg védőszentje) Ilokon, az egykori Újlakon halt meg. Emlékét egy kápolna őrzi, horvát nyelvű emléktábláját a templom bejáratában helyezték el, de a templom oltárképén, és homlokzatán is Kapisztrán alakja látható, amint zászlóval a kezében harcra buzdítja a parasztkatonákat.

A Horvátországhoz tartozó Ilokon Ivan Kapistranként emlegetik a szentté avatott olasz teológust és hitszónokot, a nándorfehérvári diadal hősét, aki a dicső csata után Hunyadi Jánossal együtt pestisben betegedett meg, csak őt Ilokra, azaz Újlakra hozták, és ott is halt meg, ott temették el. Sírját a város török kézre kerülése után feldúlták, holttestét meghurcolták.

A Tisza bal partján, Törökbecsén

A helybeliek szerint a Tisza legszebb partszakasza van Törökbecsén

Vajdaság magyar emlékei, látnivalói között figyelemre méltó helyet foglal el Törökbecse, az a még 15 000 főt sem számláló közép-bánsági kisváros, mely egészen a XV. századig Óbecsével közös életet jegyzett a Tisza bal és jobb partján. Aztán ahelyett, hogy a két település egybenőtt volna, mint sok más város példája mutatja, a két Becse inkább önálló életet kezdett élni. Egyik Bácskában, a másik pedig Bánátban.

A városkát sokan az aracsi pusztatemplom közelsége miatt keresik fel. Az egyik legkorábbi vajdasági építészeti emléket, a pusztatemplomot bő két évtizede „fedezte fel” magának az itt élő magyarság, hogy aztán fokozatosan jelképévé, kultikus emlékhelyévé váljon. A másik közelben található nevezetesség a Sóskopó, és sorolhatnánk tovább.

Doroszló nemcsak kegyhely

A legenda szerint a XVIII. században egy vak pásztor megmosta a szemét a kút vizében, és visszanyerte látását. A Szentkút vizét a hívek ma is gyógyhatásúnak tartják. A kút előtt kialakított kis medencében sokan megmossák a kezüket vagy a lábukat, mások pedig flakonokba töltve az otthoniaknak is visznek a csodavízből. A régen Bajkútnak nevezett forrásnál a gyógyulásban reménykedők egymásnak mesélik történeteiket, hogy kinek mikor és miben segített a csodakút vize.
Az már nem legenda, hogy a doroszlói kegyhely Bácska leglátogatottabb búcsújáróhelye. Szeptember 8-a, Kisboldogasszony napja ha hétköznapra esik, akkor hozzávetőlegesen 5000 ember keresi fel, ha viszont hétvégére esik a búcsú napja, akkor akár 15-20 ezren is megfordulnak. Szinte hihetetlen, de több vajdasági településről gyalog indulnak a hívők Doroszlóra, a többség azonban a kényelmesebb utazást választja.
Doroszló persze nemcsak kegyhely. Kivételes emberek lakják, talán ezért költözött ide egykoron életének utolsó éveiben Herceg János akadémikus és Fehér Ferenc költő is. Egyikük sem származott innen, valami „csodás” erő vonzotta őket ide. Herceg János házát eladták, Fehér Ferencét azonban emlékházzá nyilvánították, rendezett és látogatható.

Duna parti várak

Huszonegy szerbiai vár közül hét a Dunához kötődik, vagy épp a Duna mellett van. Közülük egy sem élvez kivételes státust, így a péterváradi sem, mégha egyike a legimpozánsabbaknak is az országban, és a bácsin kívül minden bizonnyal a legközelebb áll hozzánk.
A többi, az országhatáron belül északról dél felé haladva: Bács (a Mosztonga folyócska felől közelíthető meg, a Dunához közvetlenül nem kötődik, tehát kivétel), majd Újvidéknél a Pétervárad, a Kalemegdan Belgrádban, az impozáns falairól ismert Szendrő (Smederevo), a Fehértemplom közelében levő, ám a Duna túloldalán fekvő Ráma (Ram), a festői szépségű Galambóc (Golubac), és a legkeletibb, a Fetislam Kladovónál.

Vár a Péterváradon



Elég egy rövid sétát tenni a mai formáját 1692 és 1780 között elnyert péterváradi várban, hogy rájöjjünk arra, igazán megért a helyzet, hogy méltányosabban bánjunk vele. Már csak azért is, mert a város jelképének számít, értékes és közkedvelt hely, idegenforgalmi attrakció.

A méltányos viszonyulás helyett azonban inkább csak nagyra törő nyilatkozatokat hallunk, vagy éppen csalódunk, amikor kedvezőtlen hírt hallunk a várkomplexumról: például ismét lemaradt az UNESCO világörökségi listájának szerbiai jelöltjei közül, katakombáiban megbújó hajléktalanok tűz áldozataivá váltak, nincs pénz a felújítására... Ha körülsétáljuk a letűnt korokat idéző még ma is impozáns létesítményt, meggyőződhetünk, hogy katakombáit, rejtett zugait nem emlékhelyként hasznosítják, hanem a hajléktalanoknak nyújt menedéket a fagyos napokon. A föld feletti élet egészen más képet mutat: a vár egyes részeit privatizálták, felújították, képzőművészek műtermei váltják egymást. Sétányait a látogatók szinte egész évben elárasztják, szállodájába a mondén világ jár, a július elejei Exit fesztivál idején pedig sokan, mondhatni kíméletlenül sokan látogatják.

A Duna hídjai



Egy folyó, két part, sok-sok ember. Közöttük híd. Ha lírikus hangulatban lennék, talán folytatnám ezt a képsort, mely a világon bármely folyóról elmondható lenne. 

Sajnos, nem volt szerencsém végigutazni a Dunán. Egy-egy szakaszát azonban láthattam, például Újvidéktől délre, Ramtól Kladovóig, vagy a magyar-szlovák országhatár kicsit hosszabb szakaszán Komárom-Esztergom-Visegrád vonalán.
Gyönyörű mindenütt.
Hatalmas, mint a tenger Ramnál és Galambócnál (Golubac), sebes a szorosoknál, a Kis-, és Nagy Kazánnál a Vaskapu közelében, csaknem kék színű Komáromnál (legalábbis a reggeli órákban ha hátat fordítunk a napnak)... A partjai változatosak, árterületei, hídjai ugyancsak. Fotónkon a három újvidéki Duna-híd közül a középső, a péterváradi vár alatti kecses ívű felújított híd. Mindhárom újvidéki hidat 1999-ben a NATO-légitámadások során lebombázták.

Zalánkemén

Jobbra is, balra is síksági ember szemének szokatlan löszplató tarkítja a tájat a Duna és a Tisza találkozásánál. A Dunától balra Titelnél, jobbra pedig Zalánkeménnél (magyarul Szalánkeménnek is nevezik, de van, pl. Balla Pál, aki Sóvárnak nevezi, és az elnevezést a hunok idejére teszi, szerbül: Slankamen) magasodnak ki löszhegyek a síkságból.
Enyhe dombvidékre érkezik tehát az, aki Újvidéktől mintegy 50 kilométerre délkeletre, bármilyen okból Zalánkeménre utazik, aztán egykettőre olyan érzés keríti hatalmába, mintha már látott vidéken járna, mondjuk: Titelen.