Emlékszel a villamos zajára?

Az újvidéki Duna utca

Talán már az idősek közül is kevesen emlékeznek a villamos zajára, mivel Újvidéken csaknem hatvan, Szabadkán pedig több mint negyven éve megszűnt ez a fajta városi közlekedés.

Irigykedve láthatjuk, hogy azokban a városokban, ahol erőszakkal nem szüntették meg a XIX. század végén virágzásnak indult városi közlekedési formát, nem csak megmaradt, hanem modernizálódott is, és környezetkímélőn ki is egészíti a közlekedés más formáit, és tökéletesen beolvadt a XXI. századi kívánalmakba.

Ahol másként alakultak a dolgok, mint szerettük volna – Ürög



Tévednek azok, akik Ürögöt, a Tarcal-hegy/Fruška gora lankáin elterülő dimbes-dombos szerémségi kisvárost, vagy nagyfalut lakói száma alapján ítélik meg. Tévednek azok is, akik a településen áthaladó járművek száma alapján vonnak le következtetést az ottaniak életéről, netán attól teszik függővé jelenét, jövőjét, hogy mennyire esik távol az urbánusabb szerémségi várostól, Mitrovicától (Szávaszentdemeter), vagy mennyire van közel a tartományi adminisztrációhoz és annak központjához, az alig 20 kilométerre levő Újvidékhez.

Bárhogy is van, Ürög a vajdaságiak szemében elsősorban a boráról ismert. Nekem is. Gyermekkoromban, a hatvanas-hetvenes évekbeli temerini lakodalmakban nemritkán épp ürögi borral teremtették meg a jó hangulatot. Ha nagy ritkán Belgrád felé vettük az irányt, s a kanyargós Ürögön át vezetett az utunk, gyakran hallottam, hogy nem is túl távoli rokonaim élnek ott, akik sok más temerinivel együtt a gyümölcsösökben munkát és megélhetést keresve, évtizedekkel korábban ottragadtak.

A péterváradi csata háromszáz éve

Ritka évfordulót jegyez idén Tekia/Tekija, ahol az 1716-os péterváradi csata emlékére minden év augusztus 5-én, Havas Boldogasszony napján búcsút tartanak. A szájhagyomány szerint a csata évében megismétlődött az V. századbeli csoda, amikor nyáron, augusztus 5-én havazott. A havazás pánikot keltett a kétszázezres török táborban, és ez a körülmény hozzájárult a Savoyai Jenő vezette keresztény seregek győzelméhez.

Megmenekülhet még a belcsényi Spitzer-kastély?

Több ízben is nekigyürekezett a közösség a szerémségi Belcsény/Beočin egykor fenséges kastélyának megmentésére. A napokban, alig egy hete, épp ilyen hírek keltek szárnyra, miszerint várható, hogy a pusztulásnak indult épület tetőzetét kicserélik, hogy megmentsék az épületet a folyamatos beázástól. Két évvel ezelőtt is hasonló híreket olvashattunk, akkor azzal egészítették ki a bejelentést, hogy a rekonstrukció nyomán múzeummá alakítják az épületet. A felújításból nem lett semmi, még kevésbé a múzeumból. Kérdés, jutnak-e végre valamire. Egyébként az épületmentő rekonstrukciót a tartományi műemlékvédelmi intézet jelentette be.

Kegyesség, becsület, kitartás – a Karátsonyiak Beodrán

Vajdaságból teljesen eltűntek az örmények, már-már az emlékük is. Az elmúlt, tavaszi hónapokban Újvidéken lángolt fel a vita, vajon meddig pusztítják még a városatyák a vidékről eltűnt nemzetek kulturális emlékeit a modern városküllem és az égető szükségletek nevében, amikor mindenki tudja, hogy csupán arról van szó, hogy olcsóbb megoldás lebontani a régit, a telket jó pénzért értékesíteni, mintsem állandó ráfordítással életben tartani. Az örmények nem csak Újvidékről, hanem Vajdaságból is eltűntek, a kevés megmaradt pedig beolvadt. Egykor a bánáti világ formálói voltak, mint például a Karátsonyiak Beodrán/Novo Miloševón.

A csatorna, mely felvirágoztatta Bácskát

Kiss József neve mindenki számára ismerősként kellene, hogy hangozzon a Vajdaságban, hiszen ő volt az, aki megálmodta sok-sok évvel ezelőtt, hogy összeköti a Dunát és a Tiszát egy hajózható csatornával. Neki köszönhetjük, hogy ez meg is valósult, és létrejött a Ferenc-csatorna, mely nevét I. Ferenc királyról kapta, akinek uralkodása alatt épült, és aki maga is járt e vidéken. Kisst még életében mellőzni kezdték, és neve lassan-lassan a feledés homályába veszett, ám mégis van egy közeg, ahol szívesen emlékeznek rá, és méltóképpen adóznak emlékének. Ez pedig nem más, mint az irodalom. Elég Majtényi Mihály regényeire (Élő víz), Herceg János esszéire, vagy Bordás Győző Fűzfasípjára és Vasagyi Mária Pokolkerékjére gondolnunk – ezekkel a gondolatokkal irányítja Gruber Enikő zentai születésű, fiatal kutató figyelmünket a Verbász közelében eltemetett Kiss Józsefre, akiről a Létünk folyóiratban jelent meg érdekfeszítő tanulmánya 2010-ben.

Fél évszázada tűnt el a Senki szigete

Idestova ötven éve: 1964, 1965 és 1967 nyarán román diákok lepték el Ada Kaleh szigetét. Bukarestből érkeztek, az Ion Mincu Egyetem Építészettörténeti tanszékéről, hogy tanáraik vezetésével felmérjék a Vaskapu erőmű által elárasztásra ítélt területek kiemelkedő építészeti emlékeit. Fő céljuk egyfelől a pusztulásra ítélt műemlékek dokumentálása, másrészt pedig az áttelepítésre szánt epületek bontási és újjáépítési tervének elkészítése volt. Mintha viaszt öntöttek volna a sziget arcára. A diákrajzok által betekintést nyerhetünk a sziget utolsó napjaiba, hiszen amint ők letették ceruzájukat, a bontás szinte azonnal meg is indult. Bővebben a dunaiszigetek.blogspot.com-on olvashatunk a több mint 30 méterre a víz felszíne alá került szigetről.

Kik voltak a Dériek és mi közük a Déri Múzeumhoz?

A budapesti Néprajzi Múzeum után Magyarország legjelentősebb néprajzi gyűjteménye Debrecenben, a Déri Múzeumban van. Néprajzi részlege működött már, amikor Déri György 1940-ben odaajándékozta tekintélyes gyűjteményét. Az 1902-ben alapított, sokáig Városi Múzeum néven működő intézményben addig sem volt ismeretlen a Déri név, ugyanis Györgyöt megelőzte fivére, Frigyes, aki ugyancsak hatalmas értéket ajándékozott a városnak: általános művelődéstörténeti gyűjteményét bízta az intézményre. Keveset tudunk róluk, noha az egykori Bács-Bodrog megye déli részéről származnak, Bács városából.

Libus, Falusi, Buzgó... Nagyszeredről

Dél-Bánátban 12 kastélyt tartanak nyilván, ezek jó része riasztó állapotban van. Célszerű fenntartásuk, karbantartásuk hatalmas összegeket emésztene fel, ezért az önkormányzatok képtelenek magukra vállalni a jobb sorsra érdemes épületek rendbetételét. A bérbeadás tűnik legcélszerűbbnek, ám az is csak akkor működőképes, ha kedvező feltételeket biztosítanak a potenciális bérlőnek, hiszen hatalmas a befektetés, ami rövid távon biztos nem térül meg. A Versectől alig negyed órányira északkeletre fekvő Nagyszereden két kastélyrom is van.

A faluból Romániába is ellátni, de távol esik mindentől. Főleg Bácskától. A helybeliek is így érezhetik, hisz nagy a fogyatkozás, az elvándorlás. Nemcsak a kényszerű munkavállalás lehetősége szólítja el nagy számban az embereket, hanem a könnyebb, városi élet reménye is. Szered sem kivétel, ürül a falu.

Áll a Marczibányi-Lederer kastély a csókai régi parkban

A templomoknál is rosszabb állapotban vannak a vajdasági kastélyok, legalábbis túlnyomó többségük. Ahol ugyanis van hívő, a templomokat karbantartják, felújítják, sőt újak építésére is van példa. A kastélyokra azonban a közösség nem ad pénzt. Egyének még úgy sem, hiszen hatalmas a beruházás, ám annak megtérülése kérdéses.
A csókai Marczibányi-Lederer-kastély sorsa is bizonytalan. Mintha átengedték volna az enyészetnek. A kastélyt körülvevő park, meg az egész környék azonban még így is lenyűgöző. Felvételeink idén novemberben készültek. A kastély történetét Gasztány Nóra és Ozsvár Andor írta le.