Écska legendái

A 165 évvel ezelőtt levert 1848/49-es forradalom és szabadságharc egyik fényes győzelmének színhelye Écska, a Nagybecskerektől alig 8-10 kilométernyire délre, a Béga mentén fekvő település. Kiss Ernő, a délvidéki magyar seregek vezére 1500 emberével a helység határában felülkerekedett a Stratimirović György vezette 6000 szerb felkelő fölött. Ezt a júliusi győzelmet 1848 augusztusában Aranyi főhadnagy ismételte meg: 400 emberből álló csapatával szétverte a 800 főre tehető szerb felkelőcsoportot. Écska legendába illő története azonban ezzel közel sem merül ki.

Maradtunk még

Átfutottam a napokban a blog eddigi bejegyzésein, és amit eddig észre sem vettem, most hihetetlenül szembeötlött. Az, hogy mennyire lehangoló. Elkeserírő, mennyi érték veszik kárba, az is, mennyire kevesen maradtunk.

Noha igyekeztem nem túlozni, csak azt legyejegyezni, amit látok, most mégis úgy tűnik, nem annyira szomorú a helyzet, mint amilyennek ez a blog mutatja. Merthogy vagyunk még, mozgunk, teszünk, csak arról ezen a helyen nemigen adunk hírt.

Felvételünk az idén Adán megtartott MIRK-en készült, a Bada-házaspár irányította kézimunka- és gyűjtők kiállításán. Nagyon sokan ismerik Johannát és Istvánt a határon túl is, a maguknál fiatalabbaknak még mindig – a 80. életév környékén is – példával járnak elöl kitartásból. Mi is megjelentünk Adán, a 40 éves Rubik-kockát népszerűsítettük a Jó Pajtás gyermeklap színeiben.

Mozsor

Csúrog, Zsablya – Mozsor/Mošorin.  A három hírhedt bácskai helység, melyeket 1944-ben kegyetlenül „megtisztítottak" a magyaroktól. Az utókor – magamat is beleértve természetesen –, el sem tudja képzelni, mi történhetett akkor.
Ma Mozsor békés kis falunak számít, továbbra is a Tisza jobb partja közelében, a Titeli fennsíktól északra, a történelmi Sajkás-vidéken fekszik. Még magyarok is lakják. A 2011-s népszámlálás adatai szerint 14-en a két és fél ezer lakosból (0,46 százalék). 1945-ig a falu 20 százaléka volt magyar ajkú.

Vágta a múltba

Zobnaticára irányult a hétvégén a figyelem, mert itt tartották a Vajdasági Vágtát, a budapesti, nemzeti rendezvény egyik előfutamát. A hatalmas birtok szerves része az óriási lóversenypálya, lelátóval. A szervezők szerint mintegy 10 ezer néző jött össze. Ha nem is annyi, valóban nagy attrakció a vágta. Az új „úri világ" megmutathatta milyen lova, ügető- és fogathajtói vannak. A kis települések nyertek fontosságukon, hiszen Kelebiáról, Adorjánról, Szajánról, Oromról, Királyhalomról... érkeztek a versenyzők. Onnan, ahol feltétel van a tartásukra, és ahol más alig-alig történik.

Jó alkalom nyílt tehát sétát tenni az Andrásnépének is nevezett Zobnaticán, mely alig néhány kilométerre fekszik Topolyától északra a Zobnaticai-tó mellett. A birtok mellett mintegy 230-an élnek, főleg magyarok.

Emléknap Óbecsén

Június 20-án Than Mór-emléknapot tartottak az óbecsei/Bečej Than Emlékházban, az 1828. június 19-én született neves festő emlékére. A Tisza-parti városban az alkalomhoz illően kiállítást nyitottak a képzőművész festményeinek reprodukcióiból, a Szabadkai Városi Múzeum főrestaurátora beszélt.
Nem voltam jelen ugyan, de akkor is arra a megállapításra jutottam, hogy rendkívül jól működő tudományos és művészeti székházról van szó, mely méltóképp állít emléket a város két neves szülöttének, a Than-fivéreknek. Az is bizonyos, hogy az alig több mint egy éve működő emlékház Óbecse egyik legeredményesebben működő civil szervezete, a Than Fivérek Értelmiségi Kör tagságának köszönhető.

Palics

Az egykori Osztrák-Magyar Monarchia ismertebb nyaralóhelyei közé tartozott Palics. S ezzel bizonyára keveset mondtam, mert a mintegy hét kilométeres partszakasz mentén épült városka az irodalom szerint mondén nyaralónak és gyógyfürdőnek számított a XIX. és a XX. század fordulóján is.
Tava vonzotta elsősorban a vendégeket, kétségtelen ma is így van. Ám a vendégek elfogytak, a tó partja – noha nagyon szép, gondozott, állandó felújítás alatt áll –, igen gyakran üres. Miért is lenne vonzó, ha egészségügyi okokra hivatkozva tiltják, azaz nem javasolják a fürdőzést? Horgászokat még csak látni, de… Hiába a villák, a csónakázási lehetőség, a kikapcsolódás számos vállfaja, ha a legvonzóbb pont „beteg”. Pedig most is milyen szép!?


Magukra hagyott nyékincaiak

A vajdasági magyar újságírók jól tudják, hogy Szerémség egyik legdélebbi, magyarok által is lakott településén, a Rumához közel eső Nyékincán/Nikincin Hegedűs Jánoshoz kell fordulni, ha magyar vonatkozásban kutakodunk. Megőrizte a sértetlen anyanyelvi kiejtését, és ez valóságos csoda, mert körülötte kivétel nélkül vagy nehézkesen beszélik a magyar nyelvet, vagy erős szláv beütés érződik ki nyelvükből, vannak olyanok is, akik csak mosolyognak a magyar szó hallatán, mert semmit sem értenek belőle. Esetükben már az is eredmény, hogy egyáltalán odaállnak a 2002-ben alapított Petőfi Sándor művelődési egyesület tagsága mellé, vállalva ezzel nemzeti hovatartozásukat. A magyar állampolgárságot is zömmel idén kérték, és kapták meg, ám ehhez egymás bátorítására volt szükség. Ebben Hegedűs Jánostól – aki meggyőződésem szerint az utolsó mohikán, utolsó magyar a faluban –, kaptak is segítséget.

Megjelölt jelöletlenek Adorjánon

Amióta megnéztem a magyarkanizsai Forró Lajos forgatókönyve alapján készült 2007-es dokumentumfilmet, a Jelöletlen tömegsírokat, Adorjánra is valahogy úgy tekintek, mint annak előtte Csúrogra, vagy Zsablyára, vagyis mint egyfajta Golgotára. A film Magyarkanizsa, Martonos és Adorján 1944. évi borzalmairól szól. Gondoltam, egyszer majd eljutok oda is.
Az áldozatoknak 2001-ben méltó emlékművet építettek. Valamennyiük – ötvenhat ember – nevét márványlapba vésték.

Árvíz után Mitrovicán

Május 20-án kellett volna Mitrovicán megjelennem, egy meglepő, számomra még most is felfoghatatlan díj ürügyén. Mint a vajdasági magyar gyermekkiadványok egyik szerkesztőjét, a gyermeki alkotókedv sokéves istápolóját díjaztak a mitrovicai Képzelet és álmok (Masta i snovi) elnevezésű szerb nyelvű fesztiválon. Ám jött a Száva és a tragikus méreteket öltő áradás, a rendezvényt lemondták. Mitrovica szerencsére megúszta, megmenekült a gyönyürű, történelmi-kulturális hagyatékban gazdag város. Azután két heti késéssel, június 5-én mégis megtartották a fesztivált. Akkor azonban már csak az áradás következményeiről győződhettünk meg.
Mivel Mitrovicáról már szó esett ezen a blogon, ezúttal csak néhány friss felvételt töltöttünk fel.

Patakokból tavak

A Dobradó-tó

Ha esik, ha fúj, a víz mindig szép. Tavasztájt különösen. Minthogy a bácskaiak és bánátiak alig ismerik Szerémséget, nem csoda, ha nemigen hallottak a Meggyes-tóról, melyet a szerbek is így neveznek. Satrinca/Šatrinci mellett van, jobbra (nyugatra) kell kanyarodni a helység előtt alig száz méterre. A másik a Dobradó/Dobrodol vagy másként Dobradópuszta melletti tó, melyet a picinyke település mellett folyó Dobradói-patakról neveztek el Dobradó-tónak. Az első kisebb, de nem kicsi, fürdésre, horgászásra alkalmas, a másik nagyobb, Y alakú és csónakázásra is csalogatja az embereket. Mindkét tó mesterséges, a Tarcal-hegység/Fruška gora lankáin terülnek el, Ürögtől közúton mintegy 10 km-re délre. Meglepően tiszta vizűek, könnyen megközelíthetőek, és nem az egyetlenek Szerémségben.