Sándoregyháza

A középső irányjelzés a sándoregyházi szigetek felé mutat

Pancsovától délre a Duna mellett fekszik Sándoregyháza/Ivanovo,  a három dél-bánáti bukovinai székely település közül a legdélebbi. A 2002-s népszámlálás szerint 1131 lakosának 39,96 százaléka magyar, mégsem használják a Sándoregyháza kifejezést, még egymás között sem. A hihetetlen méretű fogyatkozást akkor értjük meg igazán, ha tudjuk, hogy ez a csaknem 40 százalék 452 embert jelent, míg tíz évvel korábban a településen 664 fő vallotta magát magyar nemzetiségűnek.
Ez bizony jelzésértékű, de mégsem kell rajta csodálkozni. A falu meglehetősen távol esik a tömbtől, szinte kapcsolata sincs a magyar nyelvi környezettel, a közeli nagyvárosok: Pancsova, vagy a szerbiai főváros, Belgrád felszippantotta a megélhetésért küzdő embereket. Mindenesetre a falu bejáratánál is az Ivanovo felirat fogadja az érkezőt.


A bukovinaiak ideérkezése előtt a Duna hatalmas pusztításokat végzett a vidéken. A török hadjáratok alatt a lakosság java része a Nagyalföldre menekült, és már ebben az időben a vidék jelentős hányadát a szintén törökök elől, délről menekülő, szerbség tette ki. A vidék 1716-ban szabadult fel a törökök alól. Pancsova a határőrvidék központjává vált. A Temesi bánság lakosságát a többségben levő szerbek, németek, románok és szerbek mellett, a kisebbségben levő magyarok, szlovákok, bolgárok, franciák, olaszok és spanyolok tették ki. A Duna menti réti földek betelepítésének kérdése az 1850-es években vetődött fel. Bécs ezeket a földeket a hatvanas években a határőröknek kínálta fel, de a határőrvidék lakosai nem fogadták el a kínálatot, ismervén a folyó erejét és annak gyakori áradáseit. Ferenc József császár ekkor, pontosan 1868. október 13-án határozatot hozott a réti földek státusának rendezéséről, és jóváhagyta hét telepes község megalapítását a német bánsági ezred területén. Ezek: Erzsébetlak (Elisenheim), Királyfalva (Königsdorf), Albertfalva (Albertsdorf), Gizellafalva (Gizellendorf), Máriafalva (Marienfeld), Gyurgyevo (Gyurgyova) és Ivanovó. A hét falu feladata volt a rétek kiszárítása és termőfölddé tétele ezen a területen. Ebben az évben 200 bolgár (Óbesenyő, ma Románia) és német család települt le a Bánság különböző területeiről.

A Szent Vendel nevét viselő római-katolikus templom

Sándoregyházát is ettől az évtől,1868- tól jegyzik, egy évvel később pedig már anyakönyvet vezetnek a településen. Az első bolgár anyakönyvezett személy vezetékneve Telbis volt, az első németet pedig Steinak hívták. 1883 és 1886 között 800 bukovinai székely telepes érkezett a faluba, Andrásfalváról és Istensegítsről. A telepesek első csoportja 1883. április 4-én délután 6 órakor érkezett meg Ivanovóra (a későbbi Sándoregyházára), ahol Vizkelety Gusztáv járási szolgabíró s Christian Antal pancsovai polgármester, valamint Nagy György kormánybiztos üdvözölte őket. (A falu egy ideig Nagygyörgyfalva is volt, a Sándoregyháza elnevezés Bonnáz Sándor temesvári püspök nevéhez kötődik, mivel támogatta a templom és a paplak kiépítését 1888-ban, Ivanovo nevet pedig Gurán Iván bolgár telepesről kapta.) A helység még ebben az évben önálló községgé alakult. Az első magyar anyakönyvezett személy vezetékneve Szabó volt.

A kezdeti sikerek után 1888-ban majd 1897-ben újabb árvíz pusztított a vidéken, ezért a Bukovinából érkezett székelyek nagy része visszatért őshazájába, más részük a bácskai sváb és horvát falvakban húzódott meg, ahol későbbi időkben felszívódtak, beolvadtak.

A Duna közelsége mindig is meghatározta tehát az itteniek életét, és a halászat is fontos szerepet töltött be a falubeliek életében. Az egykori határőrvidék ma is árterületnek számít, ám valóságos természeti paradicsom a közeli nagyvárosok: Pancsova és Belgrád lakosainak. Az ivanovai sziget harmadfokú természetvédelmi övezetnek számít, és a hozzáértők szerint kivételes élővilággal rendelkezik.