Pancsova

Nem hinném, hogy Beresztóc (Banatski Brestovac), Ferenchalom (Kačarevo), Galagonyás (Glogonj), Omlód (Omoljica), Torontálalmás (Jabuka), Tárcsó (Starčevo) településnevek hallatán habozás nélkül behatárolnák Pancsovát és vonzáskörzetét. Sándoregyháza (Ivanovo), Hertelendyfalva (Vojlovica) mindenképp ismerősebben hangzik a vajdaságiaknak, mint a fentiek. Viszont, ha Pancsovát hallunk, akkor a légszennyezettség, a vegyipar, a kőolajfinomító, Nađa Higl úszó, vagy Georg Weifert (szerbül Đorđe Vajfert) iparmágnás, bankár jut eszünkbe, akinek pödört bajuszos arcképe az 1000 dinárosról köszön vissza ránk…

Egy városka ez az Alföld és a valamikori Torontál vármegye területének déli részén a Temes folyó bal partján, amely a településtől két kilométernyire torkollik a Dunába. Pancsova a szerb főváros tőszomszédságában, és árnyékában él, mégis a vajdasági közigazgatás része.

Számos kis település övezi, mintahogy a felsorolás is jelzi. Valamennyi település szerb többségű, kivéve Sándoregyházát, amely relatív magyar többségű. 1910-ben a községben a magyarok még 10,3 százalékban voltak jelen, szemben a 36,72% némettel, 31% szerbbel, 15,77% románnal. A legutóbbi népszámláláskor a magyar ajkúak összlétszáma 3,17-re csökkent, míg a németeké 0,18-ra, a románoké 3,19-re, a szerbeké ugyanakkor 76,38 százalékra nőtt. A lakosság is megkétszereződött ennyi év alatt. Magában a városban 2002-ben 4,25%-ot tett ki a magyar lakosság aránya, ezzel a legjelentősebb számú nemzeti kisebbségnek számít. Ugyanakkor 1910-ben a város 16,17%-a vallotta magát magyarnak, 41,88% szerbnek, 35,89% németnek.

Ipara mellett a várost a kereskedelem is erősen meghatározza. Ha ezt mondjuk, nem az utóbbi egy-két évtizedben elhíresült pancsovai „XXI. századi” bolhapiacra gondolunk, mely az ezredforduló táján élte virágkorát. Az iparnak és kereskedésnek, különösen ez utóbbinak szintén már a hódoltság után nyomát találjuk. A kereskedést leginkább a szerbek űzték. (Megfékezésükre 1742-ben például a tiszttartó a szerbek boltjait és borméréseit bezáratta.) Ez időben Pancsova volt a környéken a réz-, fa -és gabonakereskedés központja. A közeli bányák réztermését idehozták, itt rakták hajóra és innen szállították Budára, Komáromba és még távolabbra. Amikor pedig Pancsován a pestis dühöngött, a rezet Becskerekre szállították és itt rakták hajóra. A fát a Felvidékről tutajokon a Dunán szállították Pancsováig, ahonnan fuvarosok hordták szét a Bánságba. Feljegyzések szerint ebben az időben Pancsován minden kedden heti vásárt és évente négy országos vásárt tartottak.

A pancsovai Sörgyár egykor...

és most

A XVIII.-XIX. század fordulóján a lakosság tekintélyes százaléka foglalkozott iparral, 1728-ban már „sörfőzőt” is jegyeztek, 1890-ben több mint öt ezren foglalkoztak iparral, kereskedéssel csaknem kétezren. A nagyipart a városi gázgyár, a sörgyár, Graumann Henrik gépjavító, vas- és faárú ipartelepe, a malmok és a téglagyárak képviselték. A város a XX. században megőrizte jellegét, vagyis a szűkebb központban ráismerhetünk az egykori városmagra. Tatarozott, szépen festett, karban tartott házak jelzik, hogy nem csak légszennyezettséget okoz az ipar, hanem pénzt is termel. 

A Szentháromság-szobor

Az ipar terjeszkedésének egyik tragikus következménye volt – legalábbis a magyar népesség számára –, hogy Hertelendyfalva „bejáratához" építették a kőolajfinomítót és a műtrágyagyárat, ami akkora környezetszennyezéssel járt, hogy kimutathatóan károsítja az emberek egészségét, sokan emiatt költöztek távolabbra.

Hertelendyfalvy házsor

A másik csapás az egykor önálló falu városhoz való csatolása volt. Az asszimiláció felgyoruslt, már az általános iskola szintjén is csak részlegesen folyik a magyar nyelvű oktatás. A szerb kultúra valósággal felszippantotta a hertelendyfalvy székely-magyarokat. Néhány lelkes helybelinek köszönhetően a hagyományokat, a nyelvet, a kultúrát ápolják a Tamási Áron nevét viselő művelődési egyesületben. A nemzeti öntudat megőrzésében a református lelkész és családja is nagy szerepet játszik.