Vágta a múltba

Zobnaticára irányult a hétvégén a figyelem, mert itt tartották a Vajdasági Vágtát, a budapesti, nemzeti rendezvény egyik előfutamát. A hatalmas birtok szerves része az óriási lóversenypálya, lelátóval. A szervezők szerint mintegy 10 ezer néző jött össze. Ha nem is annyi, valóban nagy attrakció a vágta. Az új „úri világ" megmutathatta milyen lova, ügető- és fogathajtói vannak. A kis települések nyertek fontosságukon, hiszen Kelebiáról, Adorjánról, Szajánról, Oromról, Királyhalomról... érkeztek a versenyzők. Onnan, ahol feltétel van a tartásukra, és ahol más alig-alig történik.

Jó alkalom nyílt tehát sétát tenni az Andrásnépének is nevezett Zobnaticán, mely alig néhány kilométerre fekszik Topolyától északra a Zobnaticai-tó mellett. A birtok mellett mintegy 230-an élnek, főleg magyarok.

Emléknap Óbecsén

Június 20-án Than Mór-emléknapot tartottak az óbecsei/Bečej Than Emlékházban, az 1828. június 19-én született neves festő emlékére. A Tisza-parti városban az alkalomhoz illően kiállítást nyitottak a képzőművész festményeinek reprodukcióiból, a Szabadkai Városi Múzeum főrestaurátora beszélt.
Nem voltam jelen ugyan, de akkor is arra a megállapításra jutottam, hogy rendkívül jól működő tudományos és művészeti székházról van szó, mely méltóképp állít emléket a város két neves szülöttének, a Than-fivéreknek. Az is bizonyos, hogy az alig több mint egy éve működő emlékház Óbecse egyik legeredményesebben működő civil szervezete, a Than Fivérek Értelmiségi Kör tagságának köszönhető.

Palics

Az egykori Osztrák-Magyar Monarchia ismertebb nyaralóhelyei közé tartozott Palics. S ezzel bizonyára keveset mondtam, mert a mintegy hét kilométeres partszakasz mentén épült városka az irodalom szerint mondén nyaralónak és gyógyfürdőnek számított a XIX. és a XX. század fordulóján is.
Tava vonzotta elsősorban a vendégeket, kétségtelen ma is így van. Ám a vendégek elfogytak, a tó partja – noha nagyon szép, gondozott, állandó felújítás alatt áll –, igen gyakran üres. Miért is lenne vonzó, ha egészségügyi okokra hivatkozva tiltják, azaz nem javasolják a fürdőzést? Horgászokat még csak látni, de… Hiába a villák, a csónakázási lehetőség, a kikapcsolódás számos vállfaja, ha a legvonzóbb pont „beteg”. Pedig most is milyen szép!?


Magukra hagyott nyékincaiak

A vajdasági magyar újságírók jól tudják, hogy Szerémség egyik legdélebbi, magyarok által is lakott településén, a Rumához közel eső Nyékincán/Nikincin Hegedűs Jánoshoz kell fordulni, ha magyar vonatkozásban kutakodunk. Megőrizte a sértetlen anyanyelvi kiejtését, és ez valóságos csoda, mert körülötte kivétel nélkül vagy nehézkesen beszélik a magyar nyelvet, vagy erős szláv beütés érződik ki nyelvükből, vannak olyanok is, akik csak mosolyognak a magyar szó hallatán, mert semmit sem értenek belőle. Esetükben már az is eredmény, hogy egyáltalán odaállnak a 2002-ben alapított Petőfi Sándor művelődési egyesület tagsága mellé, vállalva ezzel nemzeti hovatartozásukat. A magyar állampolgárságot is zömmel idén kérték, és kapták meg, ám ehhez egymás bátorítására volt szükség. Ebben Hegedűs Jánostól – aki meggyőződésem szerint az utolsó mohikán, utolsó magyar a faluban –, kaptak is segítséget.

Megjelölt jelöletlenek Adorjánon

Amióta megnéztem a magyarkanizsai Forró Lajos forgatókönyve alapján készült 2007-es dokumentumfilmet, a Jelöletlen tömegsírokat, Adorjánra is valahogy úgy tekintek, mint annak előtte Csúrogra, vagy Zsablyára, vagyis mint egyfajta Golgotára. A film Magyarkanizsa, Martonos és Adorján 1944. évi borzalmairól szól. Gondoltam, egyszer majd eljutok oda is.
Az áldozatoknak 2001-ben méltó emlékművet építettek. Valamennyiük – ötvenhat ember – nevét márványlapba vésték.

Árvíz után Mitrovicán

Május 20-án kellett volna Mitrovicán megjelennem, egy meglepő, számomra még most is felfoghatatlan díj ürügyén. Mint a vajdasági magyar gyermekkiadványok egyik szerkesztőjét, a gyermeki alkotókedv sokéves istápolóját díjaztak a mitrovicai Képzelet és álmok (Masta i snovi) elnevezésű szerb nyelvű fesztiválon. Ám jött a Száva és a tragikus méreteket öltő áradás, a rendezvényt lemondták. Mitrovica szerencsére megúszta, megmenekült a gyönyürű, történelmi-kulturális hagyatékban gazdag város. Azután két heti késéssel, június 5-én mégis megtartották a fesztivált. Akkor azonban már csak az áradás következményeiről győződhettünk meg.
Mivel Mitrovicáról már szó esett ezen a blogon, ezúttal csak néhány friss felvételt töltöttünk fel.