Korábbi bejegyzések során szót ejtettünk már a falu történetéről, templomáról, de kimaradt például az első székelykevei telepesek családneve, akik 1883-ban érkeztek Bukovinából. 645 család és körülbelül 2000 fő települt Gyurgyovára, akik 1886-ban új helyre, a mai Székelykeve és Sándoregyháza területére költöztek.
(Beresztóc és a Duna közötti területen már létezett egy Gyurgyova-Rádayfalva nevű falu, melynek 1869-ben 396 lakosa volt. Első lakói magyar palócok, akik Újfaluról, Ürményházáról, Sándorfalváról, Szeged környékről, Óbesenyőről, és Szőlősudvarnokról jöttek. Minden új telepesnek a kormány 10 hold földet adott, igaz ezt az év nagy részében a Duna elárasztotta.
Ennyi idő távlatából is egyértelműen visszavezethető mely család honnan érkezett, így Andrásfalváról: Daradics, Csiszer, Erős, Fábián, Gál, Gecző, György, Illés, Jakab, János, Katona, Kelemen, Kemény, Kis, Koródi, Kovács, Lakatos, László, Lipina, Lukács, Müller, Palkó, Pásztor, Petres, Péter, Hompot, Husori, Sebestyén, Schidt, Szakács, Szatmári, Ranc és Varga család származik, Istensegítsről: Ambrus, Barabás, Bartis, Béres, Bot, Borbandi, Bőte, Dudli, Faluközi, Finnya, Fülöp, Győrfi, János, Kató, Lovász, Magyaros, Makrai, Miklós, Nagy, Nyistor, Pék, Sánta, Szabo, Szász, Szőte, Tamás, Urkon és Váncsa, Fogadjistenről: Ambrus, Barabás, Gáspár, Kuruc, Pap, Váci, Szabó és Székely, Hadikfalváról: Beréti, Bréti, Biro, Csiki, Dani, Erdős, Fazekas, Fodor, Forrai, Galambos, Kerekes, Kis, Kozma, Kozsán, Kölő és Skasszián, Józseffalváról pedig: Kurkó, Kusár, Palló, Mákszem, Mezei, Székely és Várda.
A férfiak elsősorban kubikossággal keresték meg kenyerüket, valamint a környező szerb és német gazdáknál voltak napszámosok, aratás idején részes aratók. A vállalkozó szelleműek az első világháború előtt kivándoroltak Amerikába, a kivándorlás folytatódott: az 1970-es években a lakosság tömegesen indult Nyugat-Európába, Franciaországba és Németországba vendégmunkásnak, a '90-es évek óta ismét annak lehetünk szemtanúi, hogy a szerbiai lakossághoz hasonlóan a székelykeveiek is a világ számos országában keresnek jobb életfeltételeket, először a háború, majd a szegénység, végül a kilátástalanság sokakat elszólított szülőföldjéről.
A nyelvi sajátosságok, a népviselet, a népszokások, a hagyomány mégis megmaradtak. A székelykeveiek megőrizték az ősi csíki népviselet elemeit, bár azok módosultak a környezet hatására. A szakirodalom szerint a népviselet anyaga a háziszőttes. Ünneplőjük a zsinóros lájbi, fekete szokmány (szűr). Télen a „mejjes” és „muntyán”-bunda, reá szokmány vagy „mentára” (köpenyeg), a gazdagoknál „kozsok”. A legények „csárdás kalap”-ot, a házasemberek „Kossuth-kalap”-ot hordanak. Az asszonyoknál a jellegzetes székely ing mellett ott van a székely lájbi. Szoknyájuk, a „rokolya” azonban csak nevében őrzi a csíkos-szőttes emlékét. Lábbelijük cipő vagy puha szárú csizma. Télen fehér, görényprémes bundát hordanak, szép magyaros hímzéssel. A selymes virágú főkötő mellett szeretik az áll alá kötött ruhát, a fejkendőt is. A „nagy házban” (tiszta szoba) a „danyhák” (dunyhák), változatos huzatú párnák, lepedők és festékesek egészen a mennyezetig vannak az ágyakban „felvetve”.
A hátsó fal hosszában, a gerendához erősített rúdon a tartalék ünnepi „kendőzők” (törülközők) és az osztovátán (szövőszéken) szőtt varrottas párnafejek és lepedőaljak tömege, ízléses elrendezésben. Különösen a lányos házak versenyeznek abban, hogy melyik szárnyalhatja túl a másikat „gúnya” tekintetében. Sokszor még az adósság csinálástól sem riadnak vissza e miatt...
Legfiatalabbak a Magyar Konyha Napjai rendezvényen |
Csend és nyugalom |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése