Vásárhely Torontálban

Valamikor nyárfasorok tarkították a falvak utcáit, sőt a települések közötti utak mentét is. Később az erdőkkel együtt az egyhangú útszéli fasorok is megritkultak. Torontálvásárhelyre, azaz Debelyacsára/Debeljača épp azért jó megérkezni, mert itt békebeli hangulat fogad bennünket, sudár nyárfasor köszönt ránk a faluba érkezvén, olyan, amely az otthon melegét sugározhatja annak, aki hazatér, és amelyet biztosan megcsodál az, aki „idevetődik”. Habár a település távol, vagy inkább kívül esik szinte minden jelentősebb útvonalon, a neves vásárok, a magyar nóta kedvelői azért csak nem kerülik el.

Hatalmas temploma a legfőbb bizonyítéka annak, hogy a református vallású lakosság régóta itt él, és olyannyira megerősödött, hogy anyagi ereje is számottevővé vált. Minden bizonnyal meghaladhatta a mait – teszik hozzá keserűen a helybeliek.

Ókér

A karácsonyi hangulat lassan hatalmába kerít. Elmarad a lázas kapkodás, mert a két hétvégi nap elegendő az előkészületekre. Van idő elmerengeni. Apám történetei jutnak eszembe, amikor havas, jeges decemberi éjszakákon gyerekként Ókérról többedmagával hazajöhetett. Szolgáltak. A túl szegény családok arra kényszerültek a múlt század harmincas éveiben (is), hogy a 9-10 éves fiúgyermekeket koszt-kvártély, némi alamizsna ellenében szolgának állítsák. A szerencsésebbjei jó helyre kerültek, ahol legalább ennivalót kaptak tisztességesen, és ágyban alhattak, a kevésbé szerencsésebbek azonban csak reménykedhettek, hogy a következő helyen már nem az istállóban alszanak, és nemcsak gancával (vízben főtt darált kukorica) etetik őket. Apám családja ugyan szegény volt, de elkerülte volna ezt a sorsot, ha nem veszti el édesapját 10 éves korában. Csenejen, Járekon ugyancsak sok temerini magyar gyerek dolgozott apámhoz hasonlóan német és szerb családoknál. Keserűen emlegette ezeket az időket, mert társaihoz hasonlóan a nélkülözés mellett tele volt az idegen családtól való félelemmel, a kiszolgáltatottság kegyetlen érzésével.

Szenttamás

Micsoda forró nap lehetett két évvel ezelőtt augusztus derekán, amikor átadták új rendeltetésének Gion Nándor szülőházát! Nagyon sokan ott voltunk Szenttamáson és sokan először jártunk a csodaszép Kálvárián, amit a helybeliek – a felújítás óta –, méltán tartanak szerte e vidéken a legszebbnek. Valahogy mégis Gion Nándor hozta össze ezt a találkozót. Mintahogyan a jövőben is emlékházzá alakított szülőháza lesz az a hely, ahol találkozhat az irodalom-, és egyáltalán a művészetpártoló közönség.

A tíz évvel ezelőtt elhunyt Gion emlékét a szenttamásiak méltóképp ápolják. Nemcsak tiszteletet érdemlően, hanem példamutatóan is. Horváth Futó Hargita, Németh Dezső kapcsolattartóknak köszönhetően bárki ellátogathat az emlékházba, és nemcsak oda, hanem mindazokra a szenttamási helyekre, melyeket a gioni művekből megismerhettünk. (Nagy segítséget jelenthet az emlékház honlapja: gionnandoremlekhaz.org) Ezen a forró augusztusi napon nekünk is volt szerencsénk. No, nem csak a kegyetlen forrósághoz, hanem a „legjobb" szenttamási helyek bejárásához útvezetővel, magyarázattal, és népes társasággal. Csupán a helybeliek maradtak le, akiket ki tudja milyen megfontolásból akkor a szervezők visszatartottak a közös ünnepléstől.

Még egy elbeszéletlen történet: Csúrog



Egyetlen szélmalom maradt Csúrogon a sok közül

Mi következhetne Zsablya után, ha nem Csúrog? Az a helység, mely tragikus események színhelye volt 1942-ben, de 1944-ben, 1948-ban is. Ezt a kegyetlen tragédiát – melyet józan ésszel hét évtizeddel később sem lehet felfogni –, mintha a város központjában rendkívül elterjedt varjak egyenesen hirdetnék. Kárognak vészjóslóan, és mivel rendkívül elszaporodtak, valósággal visszhangzik tőlük a falu központja. A fák koronái lekopaszodtak, a madárürülék pedig lépten-nyomon árulkodik. Az ott lakók szerint elviselhetetlen tőlük az élet, nyáron még ablakot sem nyithatnak, de mivel a varjú védett madárfajnak számít, védekezni sem tudnak ellene, legalábbis büntetlenül.