A megbékéléshez szándék is kell

Mindenszentek és Halottak napja Bácskában, Bánátban, Szerémségben a kilencvenes évek óta a megemlékezés időszaka a 44/45-ben ártatlanul kivégzettekről. Az eltelt húsz esztendő alatt nem lettek tömegesek ezek a koszorúzással egybekötött megemlékezések, csupán néhány ember kemény elhatározásán múlik, hogy nem hagyja feledésbe menni azt, amit ezen a tájon oly sokan szeretnének elhallgatni. A történészek sem haladnak, noha országközi bizottság alakult, a magyar és a szerb államfő Csúrognál találkozott, megbékélésről beszéltek. A megbékéléshez azonban szándék is kell, a történelmi tények ismerete, vállalása, és akarat a „tévedés" beismerésére. Ennek az ideje azonban még nem érkezett el.
Ugyanakkor a két évtized alatt mind több helységben koszorúzzák meg azt a helyet (faluszélek, sintérgödrök, temetők...), ahol vélhetőleg az elődök életüket vesztették. Idén például Titelen először koszorúztak.

Kabol/Kovilj történetét a kaboli származású Horváth M. Orbán írta meg, akinek az élete úgy alakult, hogy anyanyelvét is gyengén beszéli. Ennek ellenére Eltévedt hősök téves csatatéren c. könyve kuriózumnak számít, ugyanis az első olyan a térségben, amely egy időben jelent meg magyar és szerb nyelven. A könyv azt mondja el, hogy a falu két magyar bírója és a helyi csendőrparancsnok 1942-ben saját életét kockára téve megvédte a kiszemelt kétszáz helybéli szerbet a kivégzéstől, ennek ellenére a két magyar vezetőt többtíz helybéli nemzettársával együtt 1944-45-ben a kommunista népvédelmi osztály, a hírhedt OZNA könyörtelenül likvidálta. Pedig a falubeli szerbek között voltak, akik megpróbálták megmenteni őket.
Horváth M. Orbán édesapját, Mihályt a bíróság rehabilitálta, ezután született meg a neki emléket állító könyv. Amikor újságírók megkérdezték, megbocsát-e, nemmel válaszolt, mert félárván kellett felnőnie és egész életében édesapja sorsa nyugtalanította. Ettől függetlenül – mint mondta –, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a két nemzet eljusson a kölcsönös megbékélésig. Más alternatíva ugyanis nincs.


Kabol ma csendes falu. Felvételeink október folyamán készültek.

A főutca a helység szülöttének, a neves költőnek, Laza Kostićnak a nevét viseli

Kabol helyi iroda – a több nyelvű táblán magyar felirat is áll

 

Egykori sváb házban székel ma a művelődési egyesület

A távolban a falu a péterváradi-kaboli rét felől

A kaboli kolostor

A 44/45-ös események feltárásának elkötelezettje – mint azt világszerte tudják –, Matuska Márton. Az idén nyolcvanadik életévét betöltő Matuska az események egyik első vajdasági kutatója és publikálója. Ő emlékeztet, hogy a történelmi VMDK már 1990-ben levélben fordult a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémiához és kérte a fehér foltnak számító történelmi időszak feltárását. Ez a folyamat húszéves késéssel beindult ugyan, de vontatottan halad.

Tudomása szerint csak a Vajdaságban 130 település találhatóak tömegsírok. Rámutatott, hogy a temerini, a csúrogi, a zsablyai, a bajmoki, a zentai és a bezdáni helytörténészek tényfeltárása nyomán megjelent könyvek után különös jelentőséggel bír Horváth M. Orbán munkája, ugyanis több szempontból is alapul szolgálhat a megbékéléshez.

Matuska Márton szerint a szájhagyomány szerint a Kabol melletti szerb kolostort annak emlékére építették, hogy az ezerkétszázas években ott találkozott Szent Száva és II. András magyar király. A kolostor mellett volt egy szent kút. A második világháború után a kommunisták ebbe dobták bele egy megkínzott, majd feldarabolt magyar asszony holttestét. A helyi szerbek ezt követően már nem kívánták használni a megszentségtelenített kutat, ezért betemették. A publicista szerint most itt az ideje a kút kitakarításának, a szerencsétlen asszony újratemetésének és a kút újbóli megszentelésének, ami örök időkre szimbolizálhatná azt, hogy magyarok és a szerbek a terhes örökség ellenére is képesek voltak eljutni a történelmi megbékéléshez.

Emellett Kabol központjában emlékművet érdemelne a falu három egykori magyar vezetője, akik szerb szomszédjaik megmentése érdekében életüket is képesek voltak kockáztatni.