2018. január 27., szombat

Őseink hagyatéka

Egy januári napra Szenttamás rendre a magyar néptánc és a népzene otthonává válik. Idén január 20-ára esett a választás – általában a hónap harmadik szombatjára –, ami nem bizonyult rossz döntésnek, mert a korábbi éviekhez viszonyítva szinte teljesen megtelt a csatornaparti Sporcsarnok.
Szó mint szó, ez volt a 16. téli népzenei találka Szenttamáson. A szervezők kicserélődtek, az Alilovity Gojko megálmodta rendezvényt több éve a helybeli Arany János MME és a Gion Nándor Kulturális Központ szervezi.
Nem tértek el ők sem az eredeti célkitűzéstől, miszerint kell egy est – egy idény-, vagy évnyitó koncert –, ami összefogja a Vajdaságban működő népzenészeket. Őszinten szólva, nem annyira az összetartásukról van szó, hiszen ha Vajdaságban valaki összetart, akkor az a folklór köré csoportosuló szépszámú fiatalról elmondható, hanem arról, hogy néha előtérbe kerüljenek, kifejezésre jussanak, improvizáljanak, éljék ki muzsikus vérüket, ne mindig csak a talpalávalót húzzák a táncosoknak.
 
Az idei rendezvény rendhagyóan éppen a néptáncosok dominanciáját hozta. Tudni kell, hogy néptáncosból jóval több terem, mint zenészből. 
Ám ez a döntés, be kell vallani, egy cseppet sem ártott meg a szenttamási Őseink zenéje idei rendezvényének. Láttuk, hallottuk Micsik Béla népzenészt tekerőlanton, majd a vajdasági-magyarországi Mentés másként együttes dalválogatását. Ivánovics Fábri Tünde és Fábri Géza együttese különös előszeretettel nyúl a moldvai dalokhoz. Ott volt a Fokos, és a Csalóka együttes is, ők azonban már a háttérből kisérték a kishegyesi Rizgetős, a szabadkai Róna és a topolyai Cirkalom néptáncsoportokat. A táncosok csaknem fél-fél órás koreográfiákkal mutatkoztak be, amelyeket a Néptáncosok Országos Színpadára készítettek. Általuk a magyar népzene és a néptánc több, gyakorlatilag egészét bejártuk. Köszönjük nekik!
 
Micsik Béla és tekerőlantja
 
Mentés másként
Rizgetős

Róna

Róna

Róna

Cirkalom

Cirkalom





 
 
 


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése