Ittvarnok, Udvarnok

Életemben nem jártam Udvarnokon (Banastski dvor), de akkor is elszomorítónak találtam az ott látottakat, amikor november elején odavetett a sors. Nem is vetett, hívásra, örömmel mentem, ugyanis meghívtak egy vajdasági jellegű szavalóversenyre, mellyel a helység szülöttének, a 22 évvel ezelőtt elhunyt Szűcs Imre költőnek az emlékét ápolják. Több mint hetven vajdasági magyar gyerek versengett a művelődési ház fűtetlen nagytermében, és mondta lelkesen, versenyre koncentrálva, (legtöbbjük) nagyon felkészülve vidékünk poétáinak sorait, rímeit.

Hogy mi volt mégis az elszomorító? Az, hogy helybeli tán egy sem volt a közönség soraiban, ha közönségnek lehet nevezni a vetélkedőket és az őket kísérő tanárokat, hozzátartozókat. Pedig a szervezők eredeti célja többek között az is, hogy ezzel a rendezvénnyel is ébren tartsák a helybeli magyarságot, bátorítsák őket anyanyelvük használatára, megőrzésére. Merthogy itt önként mondtak le a magyar iskoláztatásról évekkel ezelőtt, amikor még bőven volt gyerek az osztálynyitáshoz.
Ezenkívül is olyannyira idegennek tűnt a falu, hogy olyant még Bánátban sem tapasztaltam. Hiába épült ki nemrég a gáztározó, ami talán munkát, megélhetést biztosít, a faluban alig találkozni emberrel. Ha netán valakibe mégis belebotlunk, az csak gyanúsan pislog az idegen felé. Megtorpanás, elbizonytalanodás lenne ez? Évekkel ezelőtt például magyar támogatással megvették Szűcs Imre egykori szülői házát, azzal a nem titkolt céllal, hogy emlékhellyé teszik. A telket megvették, ám emlékház továbbra sincs. Nincs pénz, nincs forrás, de még csak akarat sem, hogy befejezzék az elkezdettet. Molnár Jasmina (magyar férj, vegyes szülők) az ugyancsak Szűcs nevét viselő helybeli művelődési egyesület vezetője szerint nem is tudnak lépni, mert nincs ki lépjen. Olyan főleg, aki tenne is valamit a közösségért, mint mondjuk ő meg a férje. Amikor arra terelődik a szó, hogy mit is tesznek évközben: rendezvények, anyanyelvápolás..., bármi, kiderül, épp semmi nem történik Udvarnokon, legalábbis magyar jelleggel. Kivéve ezt az egy szavalóversenyt.

A főutca

 

A Szent Száva iskola bejárata

Udvarnoknak 1948-ban kétszer annyi lakosa volt, mint most. A 2011-s népszámlálás adatai szerint az 1095 fő közül 593 szerb és 509 magyar ajkú volt, a helybeli magyarok mégis egyre nehezebben beszélik anyanyelvüket, különösen azután, hogy a magyar nyelvű oktatás néhány éve megszűnt. Nem azért szűnt meg – tudom, hogy ismétlek –, mert nem voltak gyerekek, hanem azért mert szüleik a szerb tagozatra íratták őket a könnyebb boldogulás reményében. Okosan tették? Nem tudom, mennyire vonható kérdőre a döntésük, hisz ők ugyan itt maradtak, de ugyanazt az utat választották, mint az elvándorlók: lemondtak gyökereikről a könnyebb élet reményében. Ki tudja, hogy valóban könnyebben boldogulnak-e ezek a falubeliek, tény azonban, hogy mind kevesebb a magyar szó Udvarnokon. Akik itt maradtak, zömmel földműveléssel foglalkoznak, akárcsak őseik, beszélni pedig sok esetben családi körben is szerb nyelven beszélnek.


A mai település tkp. két egykori faluból áll. A főutcától – mely a Nagybecskerek-Temesvár út része – balra van Törzsudvarnok, jobbra pedig Szőlősudvarnok/Banatsko Dušanovo, az egykori Rogendorf. A mintegy ezer lelket sem számláló (egyesített) falu jelenlegi hivatalos magyar neve Udvarnok.

A törzsudvarnoki katolikus templom

A szőllősudvarnoki katolikus templom

A pravoszláv templom

A szakirodalom szerint az egykori Szőllősudvarnok, vagy Rogendorf az Ó-Bega mentén fekvő kisközség. „Házainak száma 99, lakosaié 831, a kik közűl 390-en magyarok, 145-en német és 272-en bolgárajkúak és római katholikus vallásúak. E helység területe eredetileg a régi Udvarnok (Törzsudvarnok) határához tartozott. Gróf Rogendorf József 1840-ben telepítette az anyaközségtől 6 km. távolságnyira. Rogendorf ugyanis nőül vevén Petrovics József udvarnoki birtokos leányát, Udvarnok fele részét kapta hozományul. Erre telepítette a helységet, mely az ő nevét nyerte. 1886-ban a gróf Rogendorf családtól Begavári Back Herman vette meg, tőle pedig 1891-ben gróf Csekonics Endre v. b. t. tanácsos, a kinek egy díszkert közepén álló kastélya is van a helységben, melyet gróf Rogenfeld Róbert építtetett. Jelenleg gróf Csekonics Sándor lakja családjával együtt. Ugyancsak gróf Rogendorf Róbert építtette a temetőkápolnát is, a mely alatt a család tagjai nyugosznak. A római katholikus templom az 1891-93. években épült. A községtől éjszakra feküdt Szőllősittvarnok helység, mely 1890-1895 között teljesen megszűnt s csekély számú lakossága elszéledt."

Mindkét Udvarnokon, tehát a főúttól jobbra is, balra is találunk katolikus templomot, és nem túl rég épült fel a pravoszláv templom. Bizony ezek az egyházi épületek jobban karban vannak tartva, mint a művelődési ház. Máshova nem jutottam be. Sőt, embereket is alig láttam.

A Rogendorfok, majd a Csekonicsok kastélya