2016. január 3., vasárnap

A csatorna, mely felvirágoztatta Bácskát

Kiss József neve mindenki számára ismerősként kellene, hogy hangozzon a Vajdaságban, hiszen ő volt az, aki megálmodta sok-sok évvel ezelőtt, hogy összeköti a Dunát és a Tiszát egy hajózható csatornával. Neki köszönhetjük, hogy ez meg is valósult, és létrejött a Ferenc-csatorna, mely nevét I. Ferenc királyról kapta, akinek uralkodása alatt épült, és aki maga is járt e vidéken. Kisst még életében mellőzni kezdték, és neve lassan-lassan a feledés homályába veszett, ám mégis van egy közeg, ahol szívesen emlékeznek rá, és méltóképpen adóznak emlékének. Ez pedig nem más, mint az irodalom. Elég Majtényi Mihály regényeire (Élő víz), Herceg János esszéire, vagy Bordás Győző Fűzfasípjára és Vasagyi Mária Pokolkerékjére gondolnunk – ezekkel a gondolatokkal irányítja Gruber Enikő zentai születésű, fiatal kutató figyelmünket a Verbász közelében eltemetett Kiss Józsefre, akiről a Létünk folyóiratban jelent meg érdekfeszítő tanulmánya 2010-ben.

2016. január 1., péntek

Fél évszázada tűnt el a Senki szigete

Idestova ötven éve: 1964, 1965 és 1967 nyarán román diákok lepték el Ada Kaleh szigetét. Bukarestből érkeztek, az Ion Mincu Egyetem Építészettörténeti tanszékéről, hogy tanáraik vezetésével felmérjék a Vaskapu erőmű által elárasztásra ítélt területek kiemelkedő építészeti emlékeit. Fő céljuk egyfelől a pusztulásra ítélt műemlékek dokumentálása, másrészt pedig az áttelepítésre szánt epületek bontási és újjáépítési tervének elkészítése volt. Mintha viaszt öntöttek volna a sziget arcára. A diákrajzok által betekintést nyerhetünk a sziget utolsó napjaiba, hiszen amint ők letették ceruzájukat, a bontás szinte azonnal meg is indult. Bővebben a dunaiszigetek.blogspot.com-on olvashatunk a több mint 30 méterre a víz felszíne alá került szigetről.